Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - Bakó Endre: Gulyás Pál, a szatíraköltő

ás és kiemelkedő alkotás, például a görög irodalom, Dante, Madách, Csokonai, Ady, később a teremtés-eposzok, a Kalevala, az Edda, stb. így történhetett, hogy József Attilát, Illyés Gyulát, Radnóti Miklóst kioktatta versírásból! (Egy magyar költőhöz, Fejjel lefelé, Utolsó csata.)

Hitelesebb Gulyás helyzete és oktató hanghordozása, amikor pályakezdőket gardíroz vagy részesít feddésben. Érett költőként harcol a forma primátusa ellen, elutasítja az öncélú művészkedést, a képekben gazdag, ornamentális versszöveget, ahogy ő mondja, a politúrt. „Adjunk már ellenállást a szavaknak, / mert mint a gyors kugligolyók, szaladnak”. (Költői tanácsok egy virtuóz poétának) Líraesztétikai fragmentumaiból mégsem lehet összefüggő verselméletet elvonni, mert Gulyás elsősorban bírál, kifogásol, negatív formában fogalmazza meg poétikai meggyőződését. Sok vers és tanulmányrészlet is beszél erről, külön egy több folytatásban megjelent „értekezés” a Kelet Népében

.20 Ez a prózában írott szatirikus hangütésű, versekkel illusztrált véleményalkotás több gúnyversét újraközli, a költő maga kommentálja őket.

Kemény, olykor kíméletlen ítéleteit nem rejtette véka alá, a kipécézett személy legtöbbször magára ismerhetett, s csak rajta múlt, hogy milyen képet vágott hozzá. Gulyás úgy képzelte, hogy „elvi alapon” el lehet fogadni az ő verses jellemzését, ami persze naivitásnak bizonyult, az érdekeltek többnyire megbántódtak. De mit szólt Gulyás, ha őt érte szatirikus - bár jóindulatú - bírálat? Nagyon tanulságos a Csokonai fuvolája c. költemény prózai bevezetőjét idézni, amely így hangzik: „(Rontó Pál verses válasza egy kedves, józan kritikus-barátjának, aki azt mondta a Debreceni éjre: Csokonai nem tarthatja egyszerre a kezében a lantot és a fuvolát. Lant van Csokonai Vitéz Mihály szobor-kezében, ókuláld meg jól, Rontó Pál úr, csak egy lant...)”. A jogos észrevételre verssel válaszolt, amelynek lényege, hogy a szobor kezében csakugyan lant van, de az elgurult fuvola is szól valahonnan a nádasból. Ezt meg kellene látni, hallani, de: „... süketek vagytok, vakok, / csak a formán csüngtök kevé- lyen.” Fogadjuk el, hogy „köddé változott a fuvolája”, mármint a Csokonaié. Lehet a reálist és szürreálist egybemosni, homogén minőségként szemlélni, de a látomáson belül a logikát önkényesen felborítani nem: ha a fuvola köddé változott, nem gurulhatott el. A költő indulatosan reagált, nem fogadta el a bírálatot, inkább logikai- és képzavarokba bonyolódott. Érdekes lenne tudni, hogy vélekedett arról a paródiáról, amit 1932-ben Gács Demeter jelentetett meg róla a Debreczeni Független Újságban.21

Azt tapasztalhatjuk, hogy Gulyás szatirizáló hajlama nem a stílusparódia irányába fejlődött, ő nem modorosságoknak állított görbe tükröt, sohasem a felszín, a jelenség érdekelte, hanem a lényeg, vagyis mindig a dolog vagy a személyiség gyökereihez igyekezett leásni, az írók ellentmondásos jellemalkatát, szerepvállalását leplezte le. Ily módon e torzképek nem tartoznak a „könnyű” irodalmi olvasmányok közé. Ezért nem szerencsés címe a ciklusnak a „Víg magyar Parnasszus.” Ezek a darabok többnyire nem karikatúrák, nem pastichek, de a megsemmisíteni akaró nemesi paszkvil- lusok folytatói!

A nagystílű szatirikus, mint amilyen Horatius volt vagy huszadik századi irodalmunkban Kosztolányi és Nadányi, kitűnő megfigyelő, invenciózus stílus- és előadó- művész, minden sorát mérlegelő alkotó, aki az emberi balgaságot, korlátoltságot nem tudja komolyan venni, mosolyog rajta. Gulyás legtöbbször nem tud megbocsátani, sőt önmagát gerjesztve fokozza indulatát, s a csattanóban a legkeményebb. Tárgyi anyaga, ellenőrzött világa nem túlságosan széles körű, leginkább a szellem embereit illeti gúnyos rosszallással. A szatíráiban kifejeződő művészi tudat összhangban van a nyelvvel. Egységes és magabiztos a költői szó dinamikája, amely teljes mértékben azonos a személyiség immanens lényegével. A műélvező azonban a stílus határain is kívül áll, és önkéntelenül összehasonlításokat tesz. Gulyás nyelvi eszközei erőteljesek, de nem mindig virtuózak, a versszerkezetek, verselésmódok lehetnének változatosabbak. A képek némelykor önkényesen kavarognak, az ábrázolásmódok a kel57