Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Bakó Endre: Gulyás Pál, a szatíraköltő
Én vagyok Németh László holdja, Veres Péter, Sinka heroldja. Nincs fényem. Általuk pislantok. Fogadjatok be, óh sírhantok. A verset, másoktól eltérően, nem rezignált sóhajként értelmezzük, hanem a szatirikus önábrázolás erőteljes példájaként. Gulyás itt végre őszintén megfogalmazta Freud-i komplexusát, kisebbrendűségi érzését, s hogy kimondta, egy időre megszabadult tőle. Csak az ilyen bátor, fölényes szembenézések, szerepelemzések hozhattak volna létre elmélyült, érdemleges én-analízist. De nem véletlenül maradt el az óhajtott eredmény: Gulyásból hiányzott az önvizsgálathoz szükséges, a mániákkal is leszámolni képes objektivitás, a könnyedség és nagyvonalúság, az egyéniségnek a végtelen szabadsága. Az a képesség például, ahogyan Karinthy Frigyes játszott a lét különböző aspektusaival. Gulyás nem tudott megszabadulni a kötöttségektől, nemcsak a körülmények, önmaga foglya is volt. Nem tudta magát elképzelni, mint nega- tivitást, ezért nem várhatunk tőle igazából önszatírát. Sőt, ha alaposan felfejtjük érzés-gondolatait, az ironikus leleplezés látszatával fellépő darabjait, rájövünk, hogy apológiákkal van dolgunk. A ravasz költőnek az a lényege, hogy nem ravasz, a Potyaembernek, hogy nem potya. Nem az önvizsgálat belső igénye, hanem a külső támadásokra, megítélésekre való reagálás szándéka hívta elő ezt a verstípust! Nem így néhány személy ellen szóló gúnyképét! A sorozat első Válasz-beli közlése alkalmával kettőt is „testre szabott.” Az egyiket Illyés Gyulára (Küküllőhöz, a mosolygó poétához), a másikat „elvi barátjára”, Németh Lászlóra (A tervhalmozó). Hogyan fordulhatott elő, hogy éppen két barátba szúrt, s közülük az egyik a Válasz tulajdonosa, a másik szerkesztője? Az érdekeltek emlékezései egymásnak ellentmondanak. Illyés ezt jegyezte fel: „Lőrinc elmondja beszélgetését N. Lászlóval. Ellene szerkesztettem a Válasz-t, beadtam Gulyás rossz verseit. (Az egyik engem támad. Mindkettőt Németh mutatta, előre is beharangozta nevetve, hpgy kikészítettek bennünket. Dicsérte őket, én úgy egyeztem bele a közlésbe)...” „Én nem adtam volna le” - de az övé volt a lap, ő mutatta nekem, ha nem adom le, bizonyosan ezért kap idegbajt...”.0 Ennek ellentmond Németh László emlékezése: „...sokféle gyűlölködés futott ki A tervhalmozó című szatírában, amelyet a Válasz postája dobott a Pannónia Kávéház asztalára, ahol mint soros szerkesztőnek épp kettőnknek kellett a megjelenésről döntenünk, nekem, s K-nak, a mosolygó poétának, akiről a másik, ártatlanabb gúnyvers szólt. K. dicsérte Gulyást, hogy fejlődik a novellában, s a verseket is, úgyhogy én sem maradhattam el mögötte: s a közlésre szavaztam... A tervhalmozó valóban kitűnő vers... Gulyás haragja úgy tett nevetségessé, hogy az is ott van benne, amit szeretett bennem. Én azonban azt a verset nem a szeretet bosszújának, hanem súlyos hátbatámadásként fogadtam... A levelezés hosszú időre megszakadt.”10 Miért éppen Küküllő Illyés gúnyneve, ezt eddig nem sikerült kiderítenünk. Gulyás verse Illyés állítólagos kétkulacsosságát állítja pellengérre. Illyés, részben a szatíra hatására, kivált a Válasz szerkesztőségéből, Szabó Lőrincnek levélben jelentette be: „nekem a ti számonkérésiek, gyanúsítgatástok már most megalázás”.11 Valóban, a gúnyvers egyes célzásai becsületbe vágnak: Hallom, Küküllő, ügyes vagy, Két kezed mindenre rácsap. Fúvód a szót, mint a pihét, de amit megmarkolsz, tiéd. Benned megolvad a vas, s mosolyod bankót ragaszt. Félarcod álomország, 52
