Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - Karafiáth Orsolya: Köveskál, nyárelő; Az az egy fok (versek)

Karafiáth Orsolya

Köveskál, nyárelő

Hallgatlak. Trakltól idézel - ’’Esténként a teraszon barna borral mámorosodtunk.” Mi ez a szomorúság?

Arcunkra ráborult a fény.

Itt nincsen lugas, hacsak nem a június az.

Fölénk hajlik, mint a szőlő pár éve egy másik kertben, hogy önmagával ellephessen mindent, mi nem idevaló Milyen hús most az árnyék: akár emlék is lehetne.

Tudod, a feledhető fajtából, ami épp csak a perchez elég.

Lassan sok lesz az idő és sok a pihenés is.

A könnyű holdernyő alatt kempingszékedbe telepszik a kártyapartik, vacsorák valahány feltöltött perce és olyan színá lesz minden, mint vihar után a Balaton.

Nézd, a kertvégi csapból már sötétség csöpög. Hamarosan éjszaka lesz - sűrű borként ömlik bele az est poharába.

Halkan koccintok veled - szemed mintha hullámzana.

Két kortynyi pillanat között csillagpartján megpihenek.