Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - Buda Ferenc: Rendteremtés (Jegyzetlapjaimból)

„A minisztériumok úgy tesznek a reformmunkálatokkal, mint Penelope, aki a vásznat, amit nappal szőtt, éjjel szétbontotta. Csakhogy a mi minisztereink nem a saját szőttesüket, hanem az elődjükét szokták szétbontani.” „A községek (=önkormányzatok; B. F) teendői és költségei majdnem ugyan­olyan arányban növekedtek, mint az államéi, jövedelmi forrásaik azonban ma­radtak a régiek. A nálunk uralkodó kormányrendszer vezérelve az volt, lehető­leg minden új jövedelmet magához ragadni, minden tejről leszedni a fölét, a községeknek nem juttatni semmit, de a terhekből minél többet zúdítani a nya­kukba. Ennek a rendszernek nem lehetett más következménye, mint a községi adópótlékok képtelen felemelése s a községi háztartásoknak alapjaikban való megromlása.” „A közigazgatást egyszerűsíteni, gyorsítani lehet is, kell is. Csak egyet emlí­tünk: nem lehetne-e a telefon rendszeres használata által mellőzni százezernyi írásbeli kérdezősködést, jelentéstételt, akták, jelentések bekérését, feleknek nagy messzeségből, téli rossz időben valamely semmiségre vonatkozó megkér­dezés végett való beidézgetését, előszobákban való ácsorogtatását? Minden emberi tevékenység terén tökéletesebb eszközökkel dolgozunk ma, mint egy­kor, csupán a hivatalos eljárás nem akar változni Mária Terézia kora óta. De hát nagy dolog ám a hivatalos méltóság. Ehhez tartozik, hogy minden eljárás minél lassúbb legyen.” „Mielőtt tovább mennénk, érintenünk kell egy nem kellemesen hangzó húrt. A nem-katolikus felekezetek kongruáját rendeztük. Az egyházak segélyezése harmadfél millió koronával szerepel a költségvetésünkben. De aki figyelemmel kíséri a katolikus kongrua-ügy hosszas vajúdását, az nem zárkózhatik el amaz érzés elől, hogy a kongrua-ügy czimén a magyar kincstárra még egy-két millió korona új kiadás vár. Lesz-e elérhető oly megoldás, mely szerint a dúsgazdag római katolikus főpapság feleslegéből jusson megfelelő összeg a görögkatolikus papok szegénységének megszüntetésére? (...) Midőn a jövő államkiadások va­lószínű növekedéséről elmélkedünk, nem nyomhatjuk el azt az aggodalmat, hogy a kongrua-ügy czimén is még egy keserű pohár kiürítése vár a magyar pénzügyminiszterre. ” „Életbe léptették a hitelszövetkezeteket, de mily kicsinyes dotációval! A kongruára képes volt az állam akkora összeget adni, melynek tőkésített egyen- értéke 40-50 millió koronával felér. A katonatisztek (ez utóbbi réteg a jelenben egy másikkal tetszés szerint behelyettesíthető - B. F.) illetményeinek feljavításá­ra megközelítőleg hasonló áldozatot hoztunk. Vájjon a földmívelő és iparos-né­pesség millióinak a hitelügyi elzülléstől való megmentése kevésbbé fontos fel- adat-e, mint az említett két tisztelt társadalmi osztály anyagi helyzetének leg­alább tűrhetővé tétele volt?” „Nagy eredményeket nem a közgazdaságilag improduktív osztályok támoga­tásával, hanem csupán a legszámosabb néposztály, a lakosság legszélesebb ré­tegei keresetképességének előmozdításával, a meddőségre kárhoztatott tömeg­erők felszabadításával lehet elérni. Ami a népnél ma kereset, az holnap fo­gyasztás lesz, ami holnap fogyasztás, az holnapután mint a fogyasztási adók és monopolok növekvő jövedelme érezteti hatását. Kisszerű, garasoskodó politi­kával nem megyünk semmire. Bátor, messzepillantó és emberséges gazdasági és társadalmi politika az, mely nagygyá, gazdaggá, virágzóvá teszi a nemzete­ket, mely a milliókra rúgó többleteket teremti az állampénztárban.” 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom