Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - Tandori Dezső: Mi az Utolsó Posta, ha éppen nem az utolsó (Bevezető egy költészetregényhez)

legelején úgy voltam, hogy a „keleties, evidenciális stb.” felismeréseken kívül, melyeket aztán évi 42 sor versbe öntöttem, nem kellett egyéb, vagyis eszembe se jutott volna karriert építeni, álmodni; a társas érintkezést lealibiztem: jócs­kán tartottam valahol. (Ide enged valami visszatérni most? Majd az Időről... s akkor megnézzük.) Persze, tele voltam, hogy így mondjam, gittel, reménnyel és szeretettel (értsd: szeretetvággyal, szeretésvággyal, szeretéskényszerképzettel: hogy én szerethessek, engem szeressenek; elfogadtassák, ami a gombfocin kívül „társa­dalmilag”, úgy éreztem, tőlem semmiben sem fogadtatik el... lásd az 1960 kör­nyéki sajtó, könyvkiadás, elhelyezkedési lehetőségek; nekem, ismétlem, nullovics nulló; jó, én voltam a „hibás”, nem mentem el nyelvészkutatónak; ahogy Szpéróék jövetele után nem kezdtem el az ösztöndíjlétramászást; én va­gyok a gyakorlati sors oka), mondom, tele voltam, nem üres, én, azokban a hatvanasokban. Amiért megállást kértem: a lehetőségek egyikét szeretném vázolni, cáfolni. Tudom, mit beszélek. Most már hatvanadszor ne mondjuk el, hogy „az angyalok és a lovak”, és hogy „Szpéró holtában-fehér szárnya jelent meg szemem könnyei előtt hirte­len a bécsi ügetőpályán a lovakat startoltató szárnyas Mercedes alakjában”, ezt ne. Két könyvet is írtam, afféle foemueveket, hogy a ló mi volt (Nem lóverseny! és Vissza a sírból; ezek voltak táskámban, eme mondások, mikor elütött, de bőséggel meg is kímélte életemet egy autó, pontosan a házunk előtt; „haszna” volt ez, istenségi jutalma régi helyes, Szpéró melletti döntésemnek, könnyeim­nek? lehet ezt így nézni? ki tudja, aligha, alig, nagyon is, badarság?). Még egy harmadik muev kiáll, ahogy mondani szokás, „Nekem nem kell” címmel. Ez azt jelenti, e kifejezés, hogy ha valakik az első három helyezettet akarják he­lyes sorrendben eltalálni (egy futamban), végignézik a futamban induló lovak neveit, eredményeit, esélyeit, majd mielőtt kombinálni kezdenének (egyet első­nek tesznek, kettőt másodiknak, aztán, mint a totóban harmadik helyre az al- variációkat, az alvázat, az alvarezt, azt mondják, mondjuk, 15 négylábúból há- romra-négyre-ötre: „Nem kell nekem!” Olykor hevesen kiáltják, mint a lelkes­lelketlen keleti verekedők. Két oka is lehet, hogy a ló nem kell nekem. * A feleségem mondott egy okosat, mikor ezt leszögezte: „Amikor még hagy­tak keresni (benneteket), közelebb voltál a pénzhez. Amikor ez megváltozott” (okairól részben már írtam itt), „nem tudtad elviselni, hogy kívül rekedj. így jött a ló”. Udvariasan nem teszi hozzá, hogy és amikor a lóról kiderült, hogy lelki élmény... Akkor jött a „Nem kell nekem”. Ezek részigazságok, nem is hangzottak egyebeknek, ám igazságok. Melles­leg: amikor úgymond közel voltam a pénzhez, szépen simán visszahallhattam: „írja csak, Dezsőké, a hosszú könyveit, pont ugyanannyit kap” (megjegyzésem: vagy annyit se), „mint Z, Y, X a harmad-negyede-ötöde olyan vastagért”. Ez volt, tömören és vulgárisán. 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom