Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - Tandori Dezső: Mi az Utolsó Posta, ha éppen nem az utolsó (Bevezető egy költészetregényhez)

legelején úgy voltam, hogy a „keleties, evidenciális stb.” felismeréseken kívül, melyeket aztán évi 42 sor versbe öntöttem, nem kellett egyéb, vagyis eszembe se jutott volna karriert építeni, álmodni; a társas érintkezést lealibiztem: jócskán tartottam valahol. (Ide enged valami visszatérni most? Majd az Időről... s akkor megnézzük.)

Persze, tele voltam, hogy így mondjam, gittel, reménnyel és szeretettel (értsd: szeretetvággyal, szeretésvággyal, szeretéskényszerképzettel: hogy én szerethessek, engem szeressenek; elfogadtassák, ami a gombfocin kívül „társadalmilag”, úgy éreztem, tőlem semmiben sem fogadtatik el... lásd az 1960 környéki sajtó, könyvkiadás, elhelyezkedési lehetőségek; nekem, ismétlem, nullovics nulló; jó, én voltam a „hibás”, nem mentem el nyelvészkutatónak; ahogy Szpéróék jövetele után nem kezdtem el az ösztöndíjlétramászást; én vagyok a gyakorlati sors oka), mondom, tele voltam, nem üres, én, azokban a hatvanasokban.

Amiért megállást kértem: a lehetőségek egyikét szeretném vázolni, cáfolni. Tudom, mit beszélek.

Most már hatvanadszor ne mondjuk el, hogy „az angyalok és a lovak”, és hogy „Szpéró holtában-fehér szárnya jelent meg szemem könnyei előtt hirtelen a bécsi ügetőpályán a lovakat startoltató szárnyas Mercedes alakjában”, ezt ne.

Két könyvet is írtam, afféle foemueveket, hogy a ló mi volt (Nem lóverseny! és Vissza a sírból; ezek voltak táskámban, eme mondások, mikor elütött, de bőséggel meg is kímélte életemet egy autó, pontosan a házunk előtt; „haszna” volt ez, istenségi jutalma régi helyes, Szpéró melletti döntésemnek, könnyeimnek? lehet ezt így nézni? ki tudja, aligha, alig, nagyon is, badarság?). Még egy harmadik muev kiáll, ahogy mondani szokás, „Nekem nem kell” címmel. Ez azt jelenti, e kifejezés, hogy ha valakik az első három helyezettet akarják helyes sorrendben eltalálni (egy futamban), végignézik a futamban induló lovak neveit, eredményeit, esélyeit, majd mielőtt kombinálni kezdenének (egyet elsőnek tesznek, kettőt másodiknak, aztán, mint a totóban harmadik helyre az al- variációkat, az alvázat, az alvarezt, azt mondják, mondjuk, 15 négylábúból há- romra-négyre-ötre: „Nem kell nekem!” Olykor hevesen kiáltják, mint a lelkeslelketlen keleti verekedők.

Két oka is lehet, hogy a ló nem kell nekem.

*

A feleségem mondott egy okosat, mikor ezt leszögezte: „Amikor még hagytak keresni (benneteket), közelebb voltál a pénzhez. Amikor ez megváltozott” (okairól részben már írtam itt), „nem tudtad elviselni, hogy kívül rekedj. így jött a ló”. Udvariasan nem teszi hozzá, hogy és amikor a lóról kiderült, hogy lelki élmény...

Akkor jött a „Nem kell nekem”.

Ezek részigazságok, nem is hangzottak egyebeknek, ám igazságok. Mellesleg: amikor úgymond közel voltam a pénzhez, szépen simán visszahallhattam: „írja csak, Dezsőké, a hosszú könyveit, pont ugyanannyit kap” (megjegyzésem: vagy annyit se), „mint Z, Y, X a harmad-negyede-ötöde olyan vastagért”. Ez volt, tömören és vulgárisán.

27