Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Bogdán László: A tükörlidérc
üldözőm már-már utolért; láttam, amint röhögve emeli fel a görbe kést, hogy lesújtson vele, amikor váratlanul lövés dörrent. A sebhelyes arcú szájából vér buggyant ki, olyan volt, mint Paracelsus rózsája, mellém rogyott le a földre. Óvatosan húzódtam el és felnézve megláthattam még - mielőtt felriadok - a megmentőmet. Én voltam az!... Néztem magamat, fiatal voltam, izgatott, kék kockás ingemen - amiből már régen felmosórongy lett, aztán eltűnt az enyészetben - nagy foltokban ütött át a veríték. Nem kérdezhettem meg, hogy honnan jött? vagy hogy honnan jöttem? mert ahogy már említettem - felébredtem. Öt óra múlt, az árnyékok szörnyetegeket formáztak a szobámban s egy kék képen süllyedni kezdett egy fehér csónak. Azon töprengtem, elzsibbadt jobb karom masszírozva, hogy vajon fogok-e még sebhelyes arcú üldözőmmel álmodni? Fog-e még sötét sikátorokban, néptelen utcákon görbe késsel a foga között utánam lopakodni, vagy végleg megszabadítottam tőle magam?... Magam magam. Borges arra szavaz, hogy a rémálomban - cauchemar, nightmare - „... megtalálható egy ördögi eredetre utaló elem (...) az, hogy valami ördögi okozza a lidércnyomást”. És néhány sorral tovább: „Lépjünk be a rémálom, a rémálmok világába. Engem mindig ugyanazok kísértenek. Úgy is mondhatnám két rémálmot szoktam látni, melyek olykor egybemosódnak. Az egyik a labirintus lidérce, ami részben arra az acélmetszetre vezethető vissza, amit még gyerekkoromban láttam egy francia könyvben. A világ hét csodáját ábrázolta a metszet, köztük a krétai labirintust. Hatalmas amfiteátrum az útvesztő, egy roppant magas amfiteátrum (ezt onnan lehetett tudni, hogy magasabb volt, mint a ciprusok, meg a körülötte lévő emberek). Repedések látszottak a zárt, baljósán zárt építményen. Gyerekfejjel azt hittem (vagy azt hiszem, hogy azt hittem), hogyha volna egy elég erős nagyítóm, a metszet egyik repedésében megtalálnám és szemügyre vehetném a labirintus félelmetes középpontjában álló Minotauruszt...” Lehet, hogy (rém)álmomban ez a szöveg vezetett a labirintushoz, s ennek hatása alatt láttam, amit különben Borges akart volna látni! Sokkal nyugtalanítóbb viszont ifjúkori másom feltűnése - azt hiszem először - ebben a visszatérő álomban. Karinthy Frigyes Találkozás egy fiatalemberrel című novellájában ez a találkozás, szomorú, idétlen és esetlen. Mindkét alakmás némileg csalódik a másikban. Az ifjúkori én csalódva, de agresszíven kéri számon a be nem teljesedő álmokat. A repülőgép és az Északi-sark után azt is megkérdi, hogy „... hol a nagy szimfónia, a rettenetes színjáték, a szürke láthatárról és a gőgös istenekről, akik ott lüktetnek és vonaglanak a láthatár mögött?” Aragon versében a találkozás búskomor, már-már melodramatikus: Elémbe állt az Újhídon Önmagam régvolt képemása Kinek ajkán csak szidalom És szeme nem volt csak sírása 3
