Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Szántó R. Tibor: A tudás körül
kodva olvas - s ez nem is kell, hogy olyan sok legyen, bizonyosan elég a század nagyságrend -, akkor előbb-utóbb arra jut, hogy a gondolatok: ismétlődnek. Ahogy az emberi lét is többnyire csak külsőségeiben változik, bizonyos alapdimenzióit tekintve azonban nem. A gondolatok is, mint tartalmak, sokszor azonosak, ismétlődnek, ha alkalmasint más-más formában is. (Hiszen végül is egy regény, egy dráma is gondolatokból áll! Talán csak „a forma a tartalom” jellegű művek kivételek: apró kis hajtások egy hatalmas fán.) Itt van például Wittgenstein jól ismert mondata 1918-ból, mellyel traktátusának előszavát kezdi: „Ezt a könyvet talán csak az fogja megérteni, aki egyszer már maga is végiggondolta az itt kifejtett gondolatokat - vagy legalábbis ezekhez hasonlókat gondolt.” Merész, de igen találó gondolat. A poroláskor azonban kezembe került az iíjabb Plinius leveleit egybegyűjtő kötet, melyet felütve a következőt olvastam, ezernyolcszáz-egyné- hány évvel korábbról: „Hiszen festőt, szobrászt vagy más képzőművészt csak az tud igazán értékelni, aki maga is művész, s így a bölcset is igazán csak a bölcs tudja megérteni.” (1/10) Nem állítom természetesen, hogy e két gondolat egy és ugyanaz, hiszen Wittgensteiné, megfogalmazását tekintve, erősebb, konkrétabb, többet állít. Mégis, utóbbi olvastán nekem rögtön az előbbi „ugrott be”, jelezvén a számomra való hasonlatosságot, közösséget. S ideírhatom persze Kierkegaard-t is: „útmutatást pedig azoknál az íróknál kerestem, akikkel e tekintetben azonos nézeten voltam”. (Vagy-vagy. [1843] Előszó.) Meg Akutagavát, aki magáról úja: „Az ő műve csak azokban találhat visszhangra, akik közel álltak hozzá, akik majdnem ugyanolyan életet éltek le, mint ő.” („Egy őrült élete. A kitömött hattyú.” 1927) De vegyünk elő egy másik leveleskönyvet, Montesquieu-ét. A Perzsa levelek közül több is foglalkozik a könyvekkel. Különösen a 134. levél lehet tanulságos számunkra, melyben a könyvtárban sorakozó szentírás magyarázatok irdatlan mennyisége, s a továbbra is vitatott problémák sokasága kapcsán joggal kérdi Montesquieu: „de hát akkor mit csinált ez a rengeteg szerző?” Valóban, mit csináltak, mit csinálnak a szerzők? Nos, írnak természetesen. No de minek? Mi célból? Mi végre? Hát, elsősorban maguknak! Tudatosan vagy sem, a könyvek általában belső indíttatásból íródnak, s legesleginkább talán szerzőik lelik örömüket bennük. De hát akkor mire jók a könyvek? Semmire? Nem, ezt nem mondanám. Szórakoztatnak. Arra jók. Jó esetben nemcsak szerzőiket, hanem némely olvasóikat is szórakoztatják. Arra valók. A regények, a drámák, a filozófiai értekezések. Igen, olykor persze akár a világ folyásába is beleszólhatnak, próféciák, felhívások, tettre sarkallok. Kétségtelenül. Ölhetnek is, igen. Mégis, azt hiszem, az egész alapvetően egy játék. Egy nagy-nagy társasjáték. Az egész világra kiterjed. Játszunk. Magunkkal, egymással. Eszmékkel, gondolatokkal. Könyvekkel. „Jobb” lesz ezáltal a világ? Nem. Összességében bizonyosan nem. Legfeljebb elviselhetőbb. Bizonyos könyvek bizonyos olvasói számára, bizonyos mértékig. Mert néha jó kézbe venni egy-egy könyvet. Olvasni. Passzióból, vagy hivatásszerűen. Thomas Mannt, vagy Platónt. Vagy Wittgensteint. Vagy akármit. Mert a könyvek mindig kéznél vannak, segítségre készek. A boltokban, a könyvtárakban, a felnőttszobai polcokon. Akkor is, ha az egész csak játék. Ők tudják... PS.: Azt a gondolatot, hogy a gondolatok ismétlődnek, az írás befejezése után néhány héttel megtaláltam Goethénél: „Minden okos dolgot elgondoltak már, csak arra törekedhetünk, hogy egyet-mást újra elgondoljunk.” (Maximák és reflexiók 441.) A gondolat első fele, az ismétlődésre vonatkozó, Pók Lajos jegyzete szerint Terentius „Eunuchus” című komédiájának prológusában is olvasható. S mindezeken kívül valószínűleg még jó néhány helyen. Például Lin Yutangnál: „Az itt kifejezett gondolatokat számos keleti és nyugati gondolkozó újra meg újra elgondolta és kifejezte már” (A bölcs mosoly 1938). Szóval a gondolatok: ismétlődnek... 69
