Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Szántó R. Tibor: A tudás körül
Tudni, hogyan. Igen, talán ma is így kellene élni. Amit nemcsak kezelni, de javítani, ha kell, talán készíteni is tudsz, annak vagy igazi ura, aminek ismered, tudod a működését. A kalapács, az ásó, a fejsze. S nem bánom, az ügyesebbeknek más is. Hűtőszekrény, telefon, autó. Ott csorbul a dolog, ahol, amikor szerelőt kell hívni. Szakembert. Amikor széttárt karokkal ismerjük (f)el tudatlanságunkat. Amikor nem vagyunk többé ura eszközeinknek, a helyzetnek. Amikor már nem tudjuk, hogyan... De hát tudom, így szükségszerű ez, így van. Én is telefonálok autóba ülök, pedig nem tudom, hogyan működnek e gépek. Mit is tehetnék? Visszamenni nem lehet. Kiszállni sem igen, család, élet, miegymás. Hát akkor? Talán száz évvel korábban kellett volna születnem... Szakértők vagyunk Történt egyszer, hogy valahol Európában, egy tőzegmocsár kitermelőüzemének szállítószalagja mellett egy munkás különös dologra figyelt fel. Mintha valami nem odaillőt vitt volna a szalag. S valóban, egy emberi kéz volt az! Röviddel utána pedig egy lábszár is érkezett, vélhetően ugyanahhoz a testhez tartozó. Barátom, ennek fele sem tréfa! Munkatársait összetrombitálva kisiettek a fejtéshez, hiszen a szalagra az anyag onnan kerül, e kéz-láb csak onnan érkezhetett. Úgy bizony! Némi keresés-kutatás után meg is találták a forrást, a végtaghíjas testet. Hűha, ez egy krimi! Riasztják a rendőrséget, a mentőket, kihívják a bányavezetést, a helyi hatóságokat, mindenkit, aki él és mozog. Kikapirgálják a mocsárból, s kiderül, hogy a test kétségkívül egy hulla, a mentők távoznak is, ám mielőtt a hullaszállítókat értesíthetnék, a rendőrség bűntény alapos gyanúja miatt lefoglalja a holttestet. Meglehet, erre jó okuk van, hiszen a hulla nyaka körül jól sodrott kötél feszül, hátul, a nyakcsigolyáknál gondosan megcsomózva. Igaz, a pacák - merthogy férfi volt az illető - mintha kissé régiesen lenne öltözve, ruházata többnyire bőrből készültnek látszik, a fején is bőrdarabkákból varrt sipka van, olyan Hupikék törpikék-féle, de a test - leszámítva az immár hiányzó két végtagot - teljesen ép, jó állapotban van. Nem lehet olyan régi. A gondos rendőrségi szakértői vizsgálat, melybe a közeli egyetem orvostani szakértőit is bevonják természetesen, kideríti azonban, hogy ez a hulla nem mai gyerek, biztosan nem az utóbbi 10-20 évben került a mocsárba, sőt, még az is lehet, hogy már több száz éve ott nyugodott. így hát a rendőrség az aktát lezárja, az ügy őket a továbbiakban nem érdekli. Végül is egy ilyen régi gyilkosság elkövetőjét - hiába van meg a corpus delicti - elég strapás volna megtalálni, s különben sem látszik olyan fontos személynek a hulla. Még az is lehet, hogy öngyilkos volt. Szóval minket nem érdekel - mondják. Hohó, nem így a Tudomány! Ide azzal a hullával, barátocskáim, majd mi kiderítjük, hogy mi az igazság! S lecsap rá a szakértők hada, viszik az egyetemre. Természetesen immár az Antropológiai Intézet is erősen érdeklődik a lelet iránt, hírét véve, hogy régebbi korból származhat a holttest. Nosza rajta, először is végezzünk egy kormeghatározást! S lön. A legeslegmodernebb készülékkel végzett radiokarbon elemzéssel (melynek során köztudomásúlag az élő szervezetek által életükben felvett 15-es szénizotóp megmaradt mennyiségét mérve, majd annak ismert bomlási, „felezési” idejével számolva állapítják meg az adott organizmus elpusztulásának időpontját) pedig arra jutnak, hogy ez az ember valamikor anno dacumál éldegélt. Ez fantasztikus! Haladéktalanul értesíteni kell a történeti néprajzosokat is, hiszen erről a korról alig vannak ismereteink, egy nagy fehér folt az egész, s most egyszerre csak az ölünkbe pottyan egy jólöltözött korabeli hulla! O, de nem kell a történeti néprajzosokat értesíteni, itt vannak azok már maguktól is. Sőt! Az egész tudományos világ felfigyelt már a leletre, a hír a különböző láthatatlan 66
