Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 7-8. szám - Buda Ferenc: Rendteremtés (Jegyzetlapjaimból)

vajon egyebekben is ilyen tiszta a képlet? Példának okáért a tudományokban. Hány meg hány esetben fordult homlokegyenest a visszájára valamely - eladdig szinte axiómaként elfogadott - tétel, tan, tanítás! Még többször lett az igenből vagy a nemből: igen is, nem is. (Jelzésként talán elegendő mindössze néhány - találomra kiszemelt - név egy folyamat szemléletében: Eukleidész, Ptolemaiosz, Newton, Bolyai János, Einstein, Heisenberg; a sor tetszés szerint bővíthető ill. folytatható.) A talpunk alatt szilárdnak hitt Föld megmozdultá- val, ismereteink mind rohamosabb bővültével realitás-érzékünk - ahelyett, hogy növekedett volna - alázatunkkal együtt odaveszett, s a Kezet elengedvén, magunkat kezdtük hinni a Természet, sőt a Mindenség urainak, holott - lássuk be végre - még a magunk urai sem vagyunk. Az eredmény magáért beszél. Fölöttébb pontosan, sűrítetten foglalja szavakba a 20. századi ember létérzését Zelk Zoltán két sora: „Szélfújta levél a világ, / de hol az ág, de ki az ág?”

Ha már itt tartunk: lehet-e vers, a költészet egyenes beszéd? De erről majd máskor.

*

Ma délután Bálint flaméktól hazafelé kerekezvén, az újbögi Rév úton lekanyarodtam a Tiszához. Halvány köd lepte a folyót, a partot. A nemrég még félelmetesen tetőző áradathoz képest ezúttal meglepően alacsony volt a vízállás, alig töltötte ki a meder alját. Hömpölyögve áramlott a vasszürke víztömeg, áttetsző, fehérrel tarkázott jégtáblákat hozva-víve a hátán. Ködből-ködbe - akár az idő.

*

Olvasom a Finnugor kalauzt. Benne - többek közt - a kisnépek nyelv-vesztését = maguk vesztését. Kérdés: bennünket nem fenyeget-é - legalábbis hosszabb távon - valami hasonló? Újabb kérdés: az ún. kisnépek beolvadása, beolvasztása, feloldódása vajon nem hoz-é veszélyt az egész emberi nemre?

Magam úgy gondolom, hogy az emberi (összemberi) kultúra csakis a maga sokszínűsége, sokarcúsága révén maradhat életképes: gyümölcsöző és gyümöl- csöztető. A csupán fogyasztásra szánt, nemzetek fölötti tömegkultúra egyeduralomra jutván szellemi elszürküléshez, elszegényedéshez vezet s végső soron a fennmaradást veszélyezteti. Ha megszűnik a biodiverzitás, genetikailag a fennmaradt fajok is károsodnak, s az egész ökoszisztéma válhat sivataggá, kaotikus romhalmazzá. Valahogy ekképpen működik ez az emberi kultúrában is.

*

Ismét megnéztem a Tiszát. Ezúttal a belső Kurázsban - Újbög és Kécske között -, ahol közvetlen a kertek alján, az úttól helyenként 15-20 méternyire kanyarog. Alámosott, szakadékosan omladozó, magas, meredek part. Hó, fagy, köd. Zúzmara. Zajlik a folyó: hatalmas jégtorlasz a kanyarban, a medret teljes széliében elrekeszti. Surrogva rakódnak reá a folyamatosan érkező jégtáblák. Órákig bámultam volna, mint épít, mint rombol.

*

Nagyritkán fordul elő, hogy megbetegszem. Most épp napok óta a náthával nyűglődöm. Nem komoly betegség ez, de alattomos és lealázó: egyszerre ássa alá az önbecsülést s az elbizakodottságot. Csöpögő orral ott kóvályogtat az em54