Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 6. szám - Pünkösti Árpád: „Nem erről volt szó” (Rákosiék 1953-as moszkvai raportja)

táltunk Moszkvában vele és Szalai Bélával hármasban, tépelődött, hogy nem érti: hát eddig nem erről volt szó. Igazuk van, de miért ez a hirtelen fordulat? Eddig nem ez volt a követelmény, a szokás! Gerővel lehetett beszélni, ha ki is tért sok minden elől, azt azért megmondta, hogy ő sem látott tisztán.

Vasárnap nekiült a delegáció a házi feladat kidolgozásának, s ezt részben hétfőn is folytatták.

Rákosi azzal kezdte, hogy vegyék sorra a vezetés hibáit, illetve a gazdasági teendőket. Nagy Imre és Gerő egyetértett. Dobi elmesélte, hogy a volt iskolájában kirakták a fényképét, de valaki megkérdezte, hogy mit keres ott. Végre szóvá merte tenni, hogy a háztartási alkalmazottját kuláknak minősítették.

RM: Be kell számolni arról, hogy milyen hibákat követett el. Meg kell szüntetni a dolgozók zaklatását, meg kell mondani, hogy gyökeres változás lesz. Gerő szerint a fájó ügyek nem jutottak fel a pártvezetéshez. A megyékben sem volt kollektív vezetés. RM: a központban három-négy ember vezetett, a megyében egy! Gerő: nem helyes a munkásokat bíróság elé állítani, ha elhagyják a munkahelyüket. Nem lehet a munkásosztállyal szemben bizalmatlan politikát folytatni. Nagy Imre hozzátette: a házigazdák megmutatták, milyen a mélyenszántó bolsevik kritika.

RM: a gyors ütemű fejlődés ment az életszínvonal rovására. (Ez a megállapítás végigcsörömpölt a hatalmából hátra lévő három éven.)

Gerő: az erőszakoskodás oka, hogy a különféle szervezeteket megoldhatatlan feladatok elé állították. A hibák eltitkolása szokássá vált. Eszébe jutott, hogy az AVH az igazságtalanul letartóztatottakat sem engedi szabadon. Hegedűs: félnek azok is, akiknek semmi okuk nincs rá. RM: meg kell szüntetni az internálást, a kitelepítettek kényszerlakhelyét, de a fővárosba azért ne jöhessenek. Legyen amnesztia. Össze kell vonni a Politikai Bizottságot és a Titkárságot. Gerő: a 13-15 tagú PB egyenjogú tagokból, az 5-7 tagú Titkárság fiatalokból álljon. RM annyira kifordult magából, hogy felvetette: „Szüntessük meg a főtitkári funkciót.” Kérdezgette a többieket: hány tagja legyen a kormánynak, legyen-e elnökség. Az agrárleckét - a szövetkezetesítés lassítását, a parasztok támogatását - is ő idézte fel, Nagy Imrére már csak a bővítés maradt.

Kapkodtak ide-oda, amíg Gerő ki nem rukkolt a pontokba szedett részletes elgondolással: ,,a) csökkenteni kell a fejlesztés ütemét, b) leállítani a szükségtelen iparágak beruházásait, c) a könnyűipart kell fejleszteni a nehézipar rovására, d) a kevés nyersanyag miatt az egyik kohászati üzem építését valószínűleg le kell állítani, a hagyományos villamosgép-ipart viszont fejleszteni kell, e) azokat a beruházásokat kell elsősorban folytatni, amelyek gyorsan amortizálódnak.” (Ez eddig nem volt téma -P. A.) Kérdezett ő is: mi legyen a metróval, mert Budapesten metró nélkül, trolikkal és buszokkal is jó lehet a közlekedés, ha kitiltják a belvárosból a lovas járműveket, f) Budapesten új lakónegyedet kellene építeni, és elsősorban a fővárosban meg a megyeszékhelyeken kell lakást építeni. 1,5 millió állami sertésnek csak akkor lesz takarmánya, ha elveszik a parasztoktól, inkább rájuk kellene hagyni az állattartást... Összeállították a Politikai Bizottság és a kormány névsorát is, majd Gerő dokumentumba foglalta munkájuk elemzését és a teendőket. A hidegfejű apparatcsik nélkül ez a hitehagyott társaság aligha tudott volna ilyen rövid idő alatt elkészíteni a hibákról és a teendőkről egy elfogadható dokumentumot.

A magyarok egymás közti tanácskozásán RM felvetette: kedden kérdezzenek rá: a párt- és államvezetés viszonyára, a tanácsok állami irányítására, arra, ki dirigálja a Szovjetunióban a rádiót, a tudományos akadémiát stb. Ezzel is kezdték a második találkozót. Malenkov válaszolt: a kormány ne legyen a pártvezetés kiegészítő része. Ahhoz kicsi az ország, hogy a minisztertanácsnak elnöksége legyen. A hadsereg létszámának a csökkentésére a magyarok tegyenek javaslatot. A rádiót a párt irányítja, az akadémiát a minisztertanács.

49