Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Háy János: A hajóút (regényrészlet)
ezeket a fura helyi embereket, akiknek a füléből nő ki a kezük, s immáron meggyőződtek, hogy a keresztény népség nemcsakhogy haszonleső, csalárd és gonosz fajzat, de bizonyos egyedei nem hasonlíthatók általában sem külsejüket tekintve a daliás muzulmán emberekhez. Ekként a velencei férfi hajója a visszafelé hosszított utat járta, sok helyütt ellenséges partszakaszok mellett. A hajó mikor elhagyta a Hellészpontoszt, s kijutott a szorosból az Arkhipelágosz szigetei között járt. Ahogyan a hajózás könyvében írva volt, szigetről szigetre haladt, hol itt, hol ott megállva egy-egy éjszakára, hogy a hajót föltölthesse élelemmel, a tengerészeket pedig pálinkával. Kerkiránál csúszott át az Adriára, hogy itt a partot követve, árut, s ennek következtében a matrózok életét védve haladjon hazafelé. A tenger most nem volt kincsesház, aranytallérok katlana, mint tavasszal. A víz hullámot sem vert, mély, sötét ábrázattal bámult vissza a napra, akár a felfényezett ébenfabútor. Csillogott, de mindenki látta rajta: ez most fekete. Nem lehetett aranyos színűnek nevezni, pedig a nap most világítja át leginkább az évben, pedig most kéne a legtöbb csillogást mutatnia. Talán úgy lenne - gondolkodott a kereskedő, ha már teljesen eltakarja aranyakkal az asszony hatalmas kék kendőjét, akkor az egész pont ilyen ébenfekete lesz, mintha fényes szurkot csorgatnának a sárga pénzekre. Lehet, már most is csupa szurok a szekrény, ahol őrzik, csupa megkeményedett fekete szurok? - gondolta, s próbált képzeletében rávilágítani a kendő kupacára, hogy van-e még ott valami fényesség. Kószált kicsit a velencei házban, szobáról szobára járt, megszemlélt mindent, a gyerekek éppen aludtak, legtöbbször aludtak, amikor látta őket, most is, amikor nem volt a valóságban, hanem a képzeletben, mégsem bírta fölébreszteni őket. Elment az asszony mellett, megölelte, az hátravetette fejét, az arcbőr kicsit megérintette, lehet csak a kifújt levegő volt. Nem állt meg, ment tovább, nem akaszkodott az asszony ruhájába, nem próbálkozott kifogni őt saját fogságából, hadd raboskodjon - ennyit sem mondott, hanem továbbment, mint akinek fontos dolga akadt valahol a ház hátsó szegletében. A hajó azon az úton haladt, amelyen a járványok érkeztek, éppen itt futott be a malária majd minden nyáron, talán most is ott bóklászik előttük vagy mögöttük, ha nem éppen az ő hajójukra szökött föl valamelyik távoli kikötőben. A könnyűjárású karavella olyan nyugodtan szelte át az Adriát, mintha nem is vízen, de jégen csúszna, egy szellő nem döntötte az árbocot, sem alul a vizet nem rázta hullámosra. Jó sebességgel fogyasztották a napokat, amelyekről amúgy is tudták, nyolcvan lesz. Kár is volt leélni, csak azért kellett, hogy valamiképpen érkezés után is folytatni lehessen az életet, a következő nyolcvan napot, amiről lehet, megint tudták, miként fog egymásra hányódni, s talán azt is kár lesz majd leélni, mégis leélik, hacsak meg nem halnak. 26
