Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - Gajdó Ágnes: Öt évtized kétszázhúsz oldalon
A Tiszatáj történetét feldolgozó munka talán legérdekesebb része a betiltással, az 1986. júniusi „botránnyal” foglakozó fejezet, amely a megadott irodalmon kívül a szerző Vörös Lászlóval folytatott beszélgetésein alapul. Szinte napról napra követhetők az események. A júniusi Tiszatájban megjelent Nagy Gáspár négy verse, köztük A fiú naplójából .című: „... és a csillagos esetben ott susog immár harminc / évgyűrűjével a drága júdásfa: ezüstnyár rezeg / susog a homály követeinek útján s kitünteti őket / lehulló ezüsttallérokkal érdemeik szerint illőn... [...] ... csupán el kéne hinned... de nem hiszed hogy éppen / ők jöttek-szöktek el s maszkabálból hogy éppen ők / azok a független kutyák kik ideológiamentes csontokon / tökéletesítik a fölösleges morgás-harapást...” A részletből is kitűnik, hogy a leegyszerűsítés, a be- lemagyarázástól sem mentes értelmezés, pontosabban félreértelmezés elindíthatta a lavinát. Szűrös Mátyás és Vörös László szerint is „személyesen Kádár János volt a kezdeményező, mert valaki fölhívta a figyelmét a költeményre, és elhitette vele, hogy ő az a Júdás, aki a versben szerepel”. Kádár János a Politikai Bizottság szeptember 9-i ülésén foglalkozott a Tiszatáj-üggyel. Varga Péter A Tiszatáj és az irodalompolitika című írásából érdemes egy jellemző részt idézni: Kádár „a legkomolyabb hibának azt tartotta, hogy júniusi számban megjelent cikkért leginkább a főszerkesztőt büntették meg, pedig a publikáció megjelenéséhez nem volt köze, azt a két szerkesztő (Annus József és Olasz Sándor) határozta el.” A pártvezér szavai szó szerint: „Azt mondom, hogy a rendszerünk ellen szóló publikáció történt. Ki tette? Ez a két ember. Mi van velük? Majd fegyelmileg felelősségre vonják őket.” Az eredmény ismert: Annus József és Olasz Sándor munkájára nem tartottak többé igényt, s Vörös László főszerkesztőt is felmentették megbízatása alól. A rehabilitációra 1989-ben került sor: július 1-jei hatállyal visszahelyezték a régi szerkesztőséget a folyóirat élére. A szerkesztőbizottság elnöke Vörös László, a főszerkesztő Annus József, a főszerkesztő-helyettes Olasz Sándor lett. A júliusi szám ismét a jól ismert „macskakörmökkel” jelent meg, a borító felirata: „Az 1986 júliusában betiltott számunkkal jelentkezünk”. Annus József köszöntőjében így írt: „Három évvel ezelőtt elköszönni se érkeztünk. Azt a lapszámunkat, amelyet most végre kézben tarthat az olvasó, felső parancsra zárolták, kinyomott íveit bezúzták, a szerkesztőket munkahelyükről kitiltották. Költőmunkatársunkkal szólva: a Tiszatáj vértanú lap lett. (...) Miként kívánunk most mi megszólalni? Tisztességesen. A humánum hangján.” - Ez a célkitűzés meg is valósult. A Tiszatáj mind a mai napig „tisztességesen, a humánum hangján” szól, és a magyar irodalmi élet meghatározó orgánuma. Gyuris György elfogulatlanul mutatja be a szegedi folyóirat ötven évét. Munkája egyedülálló abban a tekintetben, hogy még ma is fennálló sajtótermék történetének földolgozására vállalkozott. A monografikus jellegű sajtótörténeti áttekintésből kiviláglik, hogy a szerző lelkiismeretesen és személyes érintettséggel közelített a tárgyhoz. A kutatás során felhalmozódott hatalmas tényanyagot biztonsággal kezeli, nem engedi kicsúszni a kezéből. Tudatosan és arányosan megszerkesztett könyv, számos érdekes bibliográfiai adattal. A folyóirat- és irodalomtörténet iránt érdeklődők haszonnal forgathatják e kiadványt, s bátran nekivághatnak az eleinte talán félelmetesnek tűnő betűrengetegnek. A dátumok és nevek erdejében azonban nem tévedhet el a „túrista”, mert az „elágazásoknál” pontos jelzések mutatják az utat. (A Somogyi Könyvtár kiadása, Szeged, 1997) 95
