Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 5. szám - Körmendi Lajos: Kipcsakisztán

A búsuló juhász

Hangok a pusztán címmel jelent meg egy kis verseskönyv 1897-ben Békéscsabán, amely Varga Mihály karcagi juhász verseit tartalmazza. A költő ekkor már halott, s a könyvecskét Chilkó László körösladányi római katolikus plébános és Verner László hírlapszerkesztő, a kiadók „Az elhunyt költő árváinak felsegélyezésére” szánták.

Varga Mihály 1857. szeptember 8-án született Karcagon Varga Mihály juhász és Bajkai Mária gyermekeként. A család két életben maradt gyermeke közül Endre tanulhatott, s ahogy Chilkó László írja utószavában, „mint szellemes író, jeles képzettségű, mindenkitől kedvelt kir. honvédhadnagy Orsován, 1880-ban halt meg”. A három évvel fiatalabb testvér már nem tanulhatott a család szegénysége miatt, amint elvégezte a katolikus népiskolát, ment a juhokat őrizni az apja mellé. A katonaidő letöltése után feleségül vette Szendrei Klárát 1879. november 4-én, Chilkó László szerint „egy egyszerű parasztcsalád leányát, később élte megkeserítőjét, lelke megnyomorító- ját, s ennek hűtlensége révén boldogságának, s a mindig hűségesen szerető férj testi egészségének sírásóját”. A Budapesti Hírlap 1896. december 8-i számában írja Verner László: „A juhász tizenhat évig terelgette Karcagon, a nagy-kunság fővárosa határában nyáját. Sírját két év előtt hántolták föl. A boldogtalan szerelmesek és a költők közös nyavalyája: a tüdővész vitte sírba. Lantját dalra nem Istentől való igaz tehetsége inspirálta, hanem a bús nótákat fakasztó erős szubjektivitás, a boldogtalanság. Szép asszonnyal verte meg a végzet, a ki ott termett neki az asszonyszépség híres földjén, a kunságon. A karcagi számadó juhász felesége a szépek szépe volt. Mert a férfinépnek mindig szebb a más asszonya, ha tudják, hogy szeret visszakacsintani. A kackiás juhászné pedig szeretett. A dalos ajkú férje urának költeményei is azt sejtetik, hogy a patyolat karja sem mindig az urát ölelgette”. Tény, hogy Varga Mihály csapodár felesége elhagyta a férjét és öt gyermekét. A népköltőnek nevezett juhász tollát valóban ez a fájdalmas szomorúság mozgatja. Szeretek élni... című versében ilyen sorokat ír le: „... e földi élet nekem csak annyit ér, / Mint tiz éh embernek egy harapás kenyér.” Majd: „Míg mióta élek, rossz élet kínozott”. Az Ahol él e földön című versben a farsangról ír: „Farsang van, peng a húr, vigadnak reggelig. / Csak én egyedül, / Vagyok vesztegül, / Bánátimnak élve, véghetetlenül”. Az Int az élet... című versben már átkot mond a földi létre, majd ezzel zárja a verset nyilvánvalóan a feleségére utalva: „Igaz, bosszuló karjával verje meg a Teremtő, / Nem kell megmondanom, hogy kit, él az Isten, tudja O!”. Egy másik művében (Remeg a szívem....) éjszakai gyötrődéseiről vall. A Jön a tavasz... című versben a tavaszi megújulásról ír, amikor „Künn a pusztán a pásztorok / Víg nótája megzendül”, ám ő csak búslakodik és halálát jósolja. Az Átkom reád című versben valóban megátkozza hűtlen feleségét, s felemlegeti az asszony által elhagyott öt gyermeküket is. „Szentlélek Úristen jöjj el, vagy a halál” - kiált föl az 1888. szilveszter napján című versében Varga Mihály. „Boldogtalan valék ezen lefolyt évben, / Megölve, megtörve testben és lélekben” - jellemzi állapotát és Istenhez fohászkodik terheinek könnyítéséért. A Bűnök fertőjében... című vers ismét feleségére utal: „Bűnök fertőjében úszó, romlott világ / Erkölcstelenséggel párosult bujaság”. Az utolsó ítélettel fenyegeti az asszonyt, „Hol nem a vak világ léha nyelve Ítél”, hanem Krisztus. Kín az élet... - kiált fel már egy újabb vers címében is, majd lemondón ír a boldogságról, amely már nem jön vissza: „Bánat üldöz engem, / Mert látnom kell széjjel szórva / Öt édes gyermekem.” A Dal a páros életről című versében a szerelem nélküli páros életet gyötrelemnek nevezi, s csüggedten jósolja, hogy a tavaszt már meg sem éri.

1890. december 22-én halt meg a karcagi juhász-poéta. Az ember olvassa a verseit, érzi, itt is döccen, ott is sántít, mégis szereti, ahogy bandzsa vagy sánta gyermekét is szereti, mert az övé. És Varga Mihály a miénk.

62