Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - Pardi Anna: Vincent Van Gogh vigasztalásai (vers)
Pardi Anna Vincent Van Gogh vigasztalásai Vincent bevette aznapi káliumbromid adagját. Majd az izlandi halászokra gondolt, magányukra, kiszolgáltatottságukra a tengeren. Ezért, e komor halászoknak, akik gyerekek és mártírok egyszerre, bölcsődalszerűen ringató képet akart festeni halászhajó fülkéikbe. így akart másokat vigasztalni az, aki életében oly kevés vigasztalást kapott. Vagy a dühöngök cellájában a fehér kert, vagy az élénk, erős, dolgoztató részvét; Vincent Van Gogh választhatott. Nemcsak az akadémikusok, a polgárok szemében sem volt elég jó. Betegségre a múlandóság színei voltak a patikaszerei. Mindenki szenved valamitől figuratív léptei kopogtak a sivár padlón, az arlesi kis sárga ház egyszemélyes elmeszociális otthonában. Teológia, filozófia, pálinka, festészet négy égtájának őrjítő mistráljában. Ha Vincent a földekre kiballagott, nagy nyugtató gyógyszereket kapott. Sütött a Nap, sütött a láncolat, a Többel vagyok a földhöz láncolva, mint pusztán földi kötelékkel: önvigasztalásul egy holland költőtől idézett sor csengte sebzett fülén a kötelék taktust. Impresszionistaként neki rendőr, avagy ápoló tűnt fel olykor idegei vászon csendéleteként. Tény, Tardieu polgármesternek 80 aláírást gyűjtöttek össze a polgárok egy beadványban, kórházba vitetni a rikító sárga napraforgók nagymesterét. Vincent elnézően fogta fel betegségét. Ha sok zavar van a világban, ő e zavarodottságból vette ki a láncolat legszomorúbb, legesendőbb részét az elmebajjal.
