Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - Pécsi Györgyi: „akármikor jössz, itthon van az isten” – A szülőföld mítosza Kányádi Sándor költészetében a hetvenes években
a menthető örökség számbavétele történik meg az érték-tudat, a méltóság vízjegyével. Mennyire más ez a válasz, mint Vörösmarty, Ady nemzethalál-víziója, vagy korábbról, a reformátor prédikátorok által hirdetett bűneink miatti kárhozásunk! De azért adys hang ez: Mag hó alatt „az Elet él és élni akar”. A hazatalálás élményének megvallása, s a hazaérkezés örömének nagyhorizontú, kismesteri darabja a Mikor Janus elhagyta Páduát című prózaverse. A költemény a költőben, az alkotó művészben búvópatakként munkáló, jellegzetes kelet-közép-európai dilemmát is fölveti: európainak lenni a nagyvilágban, vagy magyarként élni a provinciában. Janus Pannonius számára a fényes reneszánsz Itália és a provincia szembe kerül, de Janus a dilemmát már a vers megszületése előtt megélte, s értelmével, de nehéz szívvel fogadja el a hazahívó parancsot. A vers a damaszkuszi fordulat pillanatát rögzíti: egy szállongó katicabogár beröppenése és a kocsis köpenyének megpillantása, melynek hátvarrása hirtelen a Dunára s a Tiszára emlékezteti, megváltoztatja viszonyulását: a szülőföld emléke metafizikai súllyal oldja fel a művész dilemmáját. Szabó Zoltán Szerelmes földrajzának, meg Babits Gondolatok az ólomgömb alatt lírai esszéjének belső tapasztalatával függ össze e ráismerés: a haza, szülőföld nem eszme, spekulatív elvonatkoztatás, hanem nagyon is konkrét táj. A Pozsonyban élő, s az e dilemmát némiképp hasonlóan megélő Tőzsér Árpád a szlovák Milan Rúfust idéz a maga katicabogár-élményéről Szülőföldtől szülőföldig című versében. Rúfus (és Tőzsér) szintén metafizikai tapasztalatról beszél: egyetlen ujjbegy a szülőföld, amelyet a gyerekek elalvás előtt legalább érinteni akarnak. Egy másik kulturális-civilizációs távlatokat bejáró hazatérő versében Kányádi már ezt a metafizikai indoklást sem tartja szükségesnek. Az Amikor szülőföldje határát megpillantja című versében, amely Kolumbusz szárazföldet megpillantó matrózának örömujjongásához hasonlítja hazaérkezését: „minden más táj csak óceán / ez itt a föld / a föld nekem” - a szülőföld etikai, ontológiai, önismereti axióma, abszolút viszonyítási pont. A vers címe Janus Pannoniust idézi, s egymásba csúsztatja a kolumbuszi újvilágba és a provinciába való megérkezés pillanatait: a földrajzi és a szellemi utazó kalandozása, a világ birtokbavételének vágya, az út öröme meg persze kínja nyer értelmet. S a bravúrosan megfordított metaforával az ismeretlen szülőföld fölfedezésére hívja olvasóit verseiben maga a költő is. A Szürkület kötet verseinek egész sora vall motívikusan a gyermekkor világába való hazatérés megrendítő élményéről: annak a felismerésnek a konok új- raismétlései, variációi, hogy csak a gyermekkor világában lehet igazán otthon az ember: „lábod ősi ösvényre ismer / akármikor jössz itthon van az isten” (Folytonosság). A nagy kulturális hagyományú, tolerancia múlt-tudatú, költészettel telített erdélyiség, az önigazgató, szabadságra emlékező székely falu, a megmaradást jelképező templom, a százados iskolahagyomány, a temető lesz az a tektonikai alap, amely a vers-építmények egészének ritmusát, arányait kijelöli. Költészetében korábban sem igen találtunk kételyekkel átitatott, önkínzó, személyes válságot megvalló verseket, ahogy erre már Székely János - neheztelve, és nehezen érthetőnek nevezve a jelenséget - felfigyelt. Nem a kételyt, hanem a kétely földolgozása utáni pillanatot, az eredményt rögzíti {Kötél, Emlék-virrasztó).Az otthon és otthontalanság sem személyes, ha úgy tetszik privát ügye, önazonosságának dilemmája a gyermekkori éden elvesztése (amely többnyire a falun született nemzedékek traumatikus élménye); nem 20
