Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 4. szám - Buda Ferenc: Szavak a sírra Búcsú Kalász Lászlótól
Szavak a sírra Búcsú Kalász Lászlótól kJ orra szedi a túszokat, áldozatokat közülünk a martalóc idő, barátaim. Megüresedett helyükre sűrű, kemény fagy tolul, lábunkra lép, könyörtelenül szívünkre tapos. Közénk furakszik, közibénk települ. S mi hagyván, tehetetlenül beleárvulunk. Testvérem, Kalász László, hétfő óta immár a Te hiányod is ránksötétedik. Gyászoló mindannyiunk színe előtt búcsúznom kellene most Tőled, Laci, szavaim azonban sehogysem akarnak ráigazodni, hogy elköszönjek. Felőled szállongó pörnyefekete hírek ugyan jóelőre figyelmeztettek: baj van, nagy baj, ám az emberfia a végsőkig óhajtana bízni, várni, ráció híján is remélni. Ezúttal: hiába. Nem először már. Félő, hogy nem is utoljára. Fölkészületlen hát bennem a lélek, így csupán mormogok magamban vacogva, dideregve, ügyefogyottan.. Többé ha le nem ülhetünk együtt, én a Te helyedet megmutatni - s főleg: kijelölni - nem fogom. Csak azt tudom, mint ahogy tudtam már kezdettől fogva: jó negyvenöt éve, amidőn megismerkedtünk - Te alig a húszon túl, magam a húszon még innen - , csak azt tudtam, hogy költő vagy, kész költő, minden kortárstól s elődtől különböző, eredeti és összetéveszthetetlen, akinek korai versei sem zsengék, mivelhogy írni többnyire kisebb-nagyobb remekműveket szokott. Csak azt tudtam, csak azt tudom: markodban gyémánt lapul ragyogva, mesterséges foglalatba nem illeszkedő és nem illeszthető. S azt is tudjuk, tudom: soha nem voltál bár a politika házasa, szeretője, sem házibarátja, ám igen ifjan mégis Te írtad meg azt a verset - eredeti címén az Ökröket - , amely a totalitárius hatalom megjelenítését tekintve a maga szűkszavúbb mivoltában is mítoszi távlatokat fölvillantó, méltó párja Illyés Egy mondatának. A hűség, tisztaság, igazság útját kerested mindenkor. Költészeted bizonnyal ezért oly tiszta, igaz és hiteles: pangó vizek, fölzavart iszap és fölösleges hordalék híján való. Nem Téged: önmagát tiszteli meg az utókor, ha műveidet az újonnan születő nemzedékek javára hű gonddal megőrzi s továbbadja. Nekünk: túlélő társaidnak a Te eleven arcod, komoly és víg szavad most és ezentúl fájón hiányzik. Szívünk, míg élünk, megtart. Szülőfölded szelíden befogad. Akik eddig Tereád vigyáztak: Szeretteidre Isten vigyázzon. Aludjál békességben. Buda Ferenc Elhangzott a Költő temetésén: Perkupán, 1999. január 28-dikán. 96
