Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 4. szám - Határ Győző: Hömpölygő beltenger (Kötetlen elmélkedés Kabdebó Tamás Duna-trilógiájáról)
volt baklovag, és volt olyan, ki rendjére a szarva között kereste a tőgyit”. Egyvalami azonban bennük közös: minden figura vadregényes. Míg az olvasó a kobakját vakarja és azon tünekedik, hogy vajon miért zökkentették ki a mesketéből (elnézést: narrációból), egyszeriben rádöbben, hogy ez a betoldás - felséges olvasmány. No de hát, ha olyan felséges olvasmány, sehol benne se szálka, se gerenda, se kákán csomó: kifogásaimról elfeledkezem? Fenét feledkezem: lépten-nyomon belebotlok; ám ez maradjon a magam titka, amihez írónak/olvasónak semmi köze. Mert igaz ugyan, hogy Danubius Danubia ebben olyan, mint akár a Biblia, akár az alkorán. Nincs az a kérdés, amire feleletet nem adna. Világnézet, világlátás: KT nem tér ki előle. Már az első rész zárófejezetében találkozunk vele, a főhős, Szendrő József, és neuburgi öreg antikvárius, Imrey Imre bensőséges beszélgetésében: jótevője könyvesboltját fogja megörökölni - miután Imreynek e világból már kifelé áll a szekere rúdja. Az opusz koronáriuma lehetne az az aranymondás, amely mottóul, az írás elején áll; mert ami utána következik feldobja (s majdhogynem devalválja egyszersmind) mindazt, ami előtt volt és utána következik. „Ha Madrasban szülétek bráhmin lett volna belőlem... és nem a Duna, a Gangesz lett volna kettőnk szent folyója”. Innen kezdve a dialógus elszólásokba torkollik, s az öreg könyvész mintha a Szerző legbelsőtitkos meggyőződésének a szócsöve volna: romantikus fogalmazásba öltöztetve ugyan, de mindez a valláshiedelmekből kiábrándult, józan, kiegyensúlyozott agnosztikus öregúr meggyőződése halálközeiben. Hogy a Szerző is osztja; Annál ravaszabb elme őkelme és él a szabadgondolkozó szabadságával: hadd higgyék róla, hogy magamegbecsülő gutgesinnt. A harmadik rész végén akkora fejezet foglalkozik az imponderabiliákkal, hogy az Platoni Dialógusnak is beillenék, a fiatal Szendrő Gyúró és „Diotimája” - (for good measure) apácának készülő román leányasszony között; de egyebütt is, a Szerző a Végső Dolgokban nem fukarkodik felvilágosítással. Hajói hajazom - mivel teljes bizonyosságnak híjával vagyok - KT egyfajta Spinozái panteizmusnál köt ki, amelybe ugyan józan agnoszticizmusa csakúgy mint numinózus borzongásokhoz való ösztönös vonzalma is belefér. Egyhelyütt utal olyan filozófusokra, akik „a világmindenséget, annak szerves és szervetlen anyaghalmazát, összenergiáit közömbösnek ítélik: szerintem minden él és munkálkodik, a különbség pedig bennünk van, ha a lelkesedés hiányzik.” Mi kár, hogy a Szerző röstelli megnevezni e lelkesedés-hiányban szenvedő filozófusok akárha egyikét is. Ha van ilyen, a pernahajdert tulajdon kezemmel fojtom meg, hulláját pedig saját opuszai máglyáján égetem el. A kegyes elkendőzés mögül kihallom a pascali viszontbiztosításra pályázó „óvatos duhaj” agnosztikust, aki azt sem tudja, melyik plébániához tartozik s egyáltalán nem illik rá Burke meghatározása az emberjószágról, hogy az templombajáró állat, mégis mintha a Szerző nolens-volens, az új kurzusnak - vagy ami annak indul - annak akarna hízelegni, s miért? Talán attól való féltében, hogy a Klastrom konyháján tőle a velőscsontot még majd megtagadják? Olyannak tünteti föl Mária Országát - a gyengébbek kedvéért Magyarországot - mert van ilyen Máriaországból három tucat, széles e kereszténységben, mintha. Mi ez? Posztkommunista nosztalgiázás? Miért, hogy ebben az ő-könyve-beli Magyarhonban, szereplők - és mellékszereplők, kisbíró és tilin- kózó kisbojtár, akár juhász, akár ügyvédbojtári minőségben - annyit imádkozik? De- rűre-borúra, teljes együttartásban ez jut eszünkbe, szaladnak térdelőzsámolyhoz, paphoz (maholnap minibuszra kapva Medzsugorjébe zarándokolnak) istenkednek, oltárhoz járulnak, pap esketi őket, röpfohásszal fordulnak Teremtőjükhöz, van Alkotójuk, van lelkük/lelkületük, mely éghető és égésterméke az Üdv... Mintha egy II. József előtti ábránd-Magyarországban járnék, ahol a közelgő pap elől a paraszt lelép a járdáról és levett főveggel várja áldott elhaladását, hiszen tudja, hogy nem más ő, mint az Isten-uralom földi hordozója... Hol van ez az üdvömbüdvöm Mézeskalács-Magyaror86
