Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 4. szám - Baji Lázár Imre: A határlakó és a szobrász (Kovács György szobrairól)
Baji Lázár Imre A határlakó és a szobrász Kovács György szobrairól A JTJl. határlakó jelen írásunkban egy Isten. Egy önmagával határos ország egyik rejtelmes szegletében lakik egy kies erdőszélen előbukkanó barlangszentélyben a határon, nem messze az őrbódétól, ahol csak gyalogjáróknak vagy kerékpárosoknak emelik fel a sorompót. Ez az isten Armány-Ahriman valódi ellenfele, akinek hatalma van a rontás felett. 0 Geus Urvan, az ősbika gyilkosa, a rejtőző Isten, a sötétség üldözője, aki „életet ígért a vándor emberi fajnak”, amint azt egy angliai szentélye falán olvashatni. Ott lakik a határon lassan két ezredéve, aki a fény feltámadásának napján, december 25-én született pásztorok szeme láttára. Késsel és fáklyával lépett elő egy barlang falából, és mennybemenetel után ítélkezve a feltámasztott emberiség felett megvívja utolsó csatáját Ahrimannal, az Ármánnyal. Mitrász, a megbékélten békétlen száműzött Isten, ott lakik a Fertő-tó szegletében, egy hűséges, országrontó szándékkal dacoló városhoz közel, ott lakik egy túszul ejtett szívnyi ország bal pitvarában. Nem messze tőle él egy szobrász, aki alázattal és szeretettel tisztította meg a temető hordalékától ez Isten képmását. Kovács György az idő hatalma ellen szegülök rendjéből való mester tehát, aki Noé elhivatottságával menti bárkájára a faragott követ. A savas esők mállasztotta Golgoták keze nyomán újraélednek, restaurál kőfrigyládát, ókeresztény márványszarkofágot és Mária-szobrot. Születésekor a történelmet diabolikus erők kimerevítették, az idő emigrációba vonult. A restaurátor pedig az emigráns idővel beszélget, odatelepszik, ujjaival az idő Braille-írását tapogatja. Hermeneuta és időutas. Kovács György érzelmes és kötődő ember, még akkor is, ha élete képletesen is vándorút, hiszen volt faszobrász, hallgató és tanár a Képzőművészeti Főiskolán, és mentette a menthetőt, mint hivatásos műemlékvédő. Pedig kötődni fájdalmas, s talán tilalmas is az ezredvégen. Szülőfaluját is elnyelte a város, Promontor-Budafok elmerült Budapestben, a helyet elnyelte a helyzet. Megálmodott és választott otthonában, műhelyében Fertőhomokon együtt éledt újra Promontor és Alsónemesapáti. A süllyedő, s lakótelepekkel befedett Budafok azonban a stukkóreliefeken is emlékezik önmagára. Kovács György ironikusan is szerető együttérzése menti ki a külvárosi tangó hőseit, a borpincék promontori rejtekvilágába megtérő tékozló fiút, kövér kokottot, és a személyes legendárium pufók hőseit. A szobrászt kritikus empátia, távolító együttérzés mozgatja szülöttei megidézésé- ben. Hősnői svábosan-szlávosan kedélyes kövérségükkel védtelenek és agresszívek. De a védtelenség, az anyától elhagyott, egymásba kapaszkodó árvaság állít meg az ikrek szobránál is. Másféle, hajszolt, és értetlen kiszolgáltatottság tekint vissza Hány Istók figurájáról, mintha csak e fázós, rettegő békaszerű magyar Kaspar Hauser-Maugli a kiszáradó ártéri világ megváltója lenne. A lecsapolt vízivilág egyben üzenet is, a tatár és török ellen menedéket nyújtó, a paraszthalászok megélhetését biztosító sárréti, szigetközi, csallóközi ártéri léttere többet nem nyújt menedéket nekünk. 79
