Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - Vekerdi László: Következik valami a történelemből? („Quod omnes tangit, ab omnibus approbetur”)
societas civilis fölibe kerekedett állam az expanzív világgazdaság talaján a társadalmat alattvalókként húzta ki a válságból, végül is az állam vállán egy magasabb societé civile kerekedett felül”. Azaz „a nyugati abszolutizmus termékeny ellentmondásainak egyike, hogy az állam alatt hagyott mozgástérben az alattvalók előbb-utóbb elkezdték összegezni a maguk libertásait egységes libertásé-, a cári abszolutizmus mozgása kizárt bármiféle ellentmondást, s konzekvensen megvalósította a társadalom mint alattvalók összességének koncepcióját”. De mi az a titokzatos „mozgástér”, amelyben „az állam alatt” az alattvalók előbb- utóbb elkezdhették szabadsággá összegezni szabadságaikat? És miféle szabadságaikat? Amilyen tisztán és világosan megfogalmazta a Vázlat ezeknek a szabadságoknak a kialakulását és funkcionálását a középkori Occidens eszmetörténetében és politikájában, olyannyira homályban hagyja „összegeződésük” kérdéseit és az államok alatt szabadon hagyott „mozgástér” mibenlétét a nyugat-európai abszolutizmusokban. Nem csoda, hiszen Fernand Braudel évtizedeket és három vaskos kötetet szentelt a kérdés körüljárására, és mégsem mondható, hogy sikerült maradéktalanul megoldania vagy akárcsak egyértelműen megválaszolható kérdés formájában megfogalmaznia. A három vaskos kötet persze tömérdek új kérdést vet fel és válaszol meg más vonatkozásban; a „mozgástér” és az „állam” összefüggésében azonban a Vázlat-hoz fogható tömörséggel és relevanciával mindössze az alábbi idézhető belőle: „Semmi sem magától érthetőbb (legalábbis a történésznek, merthát napjaink különféle közgazda- sági lexikonjaiból még a szó is hiányzik) a nemzeti piac klasszikus fogalmánál. így nevezzük azt a gazdasági koherenciát, amelyet megszerez magának egy adott és bizonyos tágasságú (dune certaine ampleur) politikai tér; mindenekelőtt annak a valaminek a kerete ilyen kellő tágas, amit ma territoriális államnak nevezünk és amit tegnap még nemzeti államnak hívtak. Mivelhogy ebben a keretben a politikai érettség megelőzte a gazdasági érés folyamatát, a kérdés az, hogy milyen okokból kaparintották meg ezek az államok, gazdaságilag szólva, a belső koherencia, az együvétartozás bizonyos fokát, továbbá azt a képességet, hogy a kívülük fekvő világgal szemben egységként viselkedjenek. Azaz meg kell próbálni időzíteni egy jelenséget, amely megváltoztatta az európai történelem menetét, háttérbe szorítva a városi prioritású gazdaságok halmazát.” Braudel persze, a 80-as évekre kialakult új történész-dialektusnak megfelelően, kerüli a „feudalizmus” és az „abszolutizmus” szavakat, mint amelyek parttalanná váltak akkorra. De azért Szűcs Jenő mégiscsak világosabban fogalmaz: „A feudalizmus első válságából az húzta ki Európát, hogy az állam mindenütt fölibe kerekedett a társadalomnak és magától érthetően a gazdaságnak, mint merkantilista nagyvállalkozás - hol átmenetileg, hol végleg... Európa végleg kikristályosodó régiói voltaképpen a válságkihívásra adott választípusokkal azonosak... A Nyugat kilábolásának punctum saliense végső fokon az volt, hogy az egész szerkezet gravitációs pontjává már 1300 előtt visszavonhatatlanul a városgazdaság vált”. (Vázlat, 70., 88., 68., 71.) És még sokkal visszavonhatatlanabbul 1400 után, erről is szól Braudel mindhárom kötetének jó része, és erről tanúskodik az a szeretet, ahogyan Braudel az európai városhálózat gazdasági centrumaiban elhelyezkedő nagyvárosok sorsát elemzi „Velence előtt és után”, el egészen a 17. századig, amikor azután - de hol, mikor? - a territoriális (régi nevén nemzeti) „állam” egyszercsak kezdi átvenni az európai „világidő” meghatározását, „háttérbe szorítva a városi prioritású gazdaságok halmazát”. De még akkor sem kivétel nélkül, hiszen például Amsterdam, amíg egyáltalában lehetséges volt, sikeres városgazdaságként vezette az egész Hollandiát, helyesebben egészen a 18. század elejéig-közepéig Hollandia voltaképpen Amsterdam afféle „terra ferma”-ja volt csupán. Mégse lenne hát annyira magától érthető a nemzeti piac „klasszikus fogalma”? Legalábbis ami az „időzítést” illeti. Márpedig az „időzítés” nagyon fontos, ezt a Vázlat is hangsúlyozza, ismételten. Magyarország például, ősi rendiségébe csökötten, 90
