Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - Podmaniczky Szilárd: Elvetemült naplók (=.)
nél, apróbbak, milyen lesz?, mólén rúzs, végig, kis kutyák, nagy derek, pannónia, hun, fátylat rá. Hull a hó. Túlságosan sokadszorra csinálja ugyanezt. Egyáltalán nem vagyok elragadtatva tőle. * A negédes pisztolypárbajban csokikat lőnek egymásra a halott csacsik. Kis vastüdejük jégköpőként zihál, minden másodikra szalvétát dob a másik arcba. Lát is valamit meg nem is, saját türelmét érzi a lecsúszó papírfecni. Láthatatlan téglákból épül a ház, asszonynak nincs veszély: ma felépül, éjjel mi van? Nem látok semmit, hol a csacsi? Végtelen dolgukban a párkák egymásnak trikót kötnek, a trikó alatt fölcsúszik két időtlen kezük, reggelinél ebédszünet, gömbölyű a gombháztestük, körbenyalja-körbejár az óra vaskos hüvelykujja, be is csalja idő előtt a bobcsapatot a próbaalagútba. * Bokros teendőim miatt jeget olvasztok az orrcimpáimban. Sietés közben lötyögnek, jele annak, hogy már a számon is folyhat, utat firkál a színtelen lé. Majd fönt a hegyen, ahogy befagy, megrázom techné hasam, s a fa alakú fenyvesek fölött kisírt szemmel torkom szakadtából elbőgöm magam. * Kétkarú emper vagyok én is, harmadik kezem hiánya nem hány el, nem megyek érte poklokat, nem viszkizek duci falóval, hogy kötné meg a szerződést isten és emper között, tagadjon le újabb kezet, de ami itt emperrel teedik, lásson isten saját machéban roncsviadalt, zríkorszakot, ahogy itt kell-adatik emper-gyurgyalag machéban begyurmásodni. Mért nem vitte ki a piacra? Cserélte volna szilvára, barackra, vitte volna el a szél. Peti, te vagy az? Vitte volna el a szél, akár mint labdát a láthatatlan pótkapus félelme felé. * Egyszer majd egy szép napon a fejemet szétkapom nem lesz benne köszönet használjál te is faszöget * Minden óra húszkor, kezdődik a túszkor, félkor jön a kikelet, háromnegyed: lenyeled, aztán minden ott van egészen. * Már biztosan lebontották a házat, ahol régen laktam. A ház alapjához fecskében imbolyogtam, damillánc a nyakamban, hegydarab a sík kezemben, óriási kő, a karomon puha bőr, szőrnek nyoma semmi, egészen gyerekes lendület, ahogy a terméskő cuppan a friss betonban. Ez volt az alap. Az alapon gumislaggal jártam, locsoltam a hőséges estén a friss betont. Körül rozsdás drótok, nem is tudom, minek. Jelzéses védelem. Az alap bejárható, észszerű rajzolata, szoba, még egy, fürdőszoba, spájz, kamra, nem tudtam, hol lesznek az ablakok. De nem is gondoltam rá, ott, az alapon. Már biztosan lebontották. Ha 74
