Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - Háy János: VIII. Károly, francia király (elbeszélés)
Háy János VIII. Károly, francia király JL A.árolynak lenni és királynak Franciaországban, maga volt az istencsapása. Mert egyik sem kerülhette el, mégha hetedik vagy nyolcadik is volt a sorban, hogy ne méricskéljék: Na, ez most Nagy Károlyhoz képest mennyivel kisebb. Lehetett valamelyest Károly hatalmas is akár, olyanná mint Nagy Károly sosem válhatott, mert a valahai elődöt az emlékezés mindig nagyobbá növelte a meglévőnél. Ekként aztán mondhatni szívetszorító, hogy a francia uralkodóház mindig megpróbálkozott egy-egy Károllyal, mintegy áldozatot küldve a történelmi időnek. Bár sokakban felmerült az is, hogy egy Lajos például nem azért hajtja-e Károly nevű fiát a trónra, hogy eztán a kicsinység reá háruljon, s az apa, mint Lajos, kivonhassa magát a Nagy Károllyal való összemérésből. A nemkároly nevű királyok mindenesetre könnyebb helyzetben voltak, mint a Károlyok, ők bátran nevezhették magukat: Nagy Lajosnak, Nagy Péternek, Nagy Szulimánnak, Nagy Jánosnak, még akkor is, ha különben jelentéktelenek voltak. Mindez persze oda vezetett, hogy az uralkodók körében annyira elszaporodtak a nagyok, hogy inkább kezdett ez kicsit jelenteni, s néha egy- egy Nagylajos mellett sokkal hatalmasabbnak látszott mondjuk egy Kis Pipin. Külön zavaró volt, hogy gyakorta egészen mélynövésű királyokat is nagy jelzővel illettek. Végül úgy alakult, ha valaki azt mondta - főként a királyi család körében -: az én gyermekem már nagylány, vagy nagyfiú, biztosak lehettünk abban, hogy kislányról és kisfiúról beszél. A nemkároly királyok ekként megoldották a nagyság kérdését, ám a kár oly királyoknak mindez nem mehetett ilyen egyszerűen. Örökösen ott volt a belső és külső elvárás, hogy Nagy Károlynál nagyobb uralkodók legyenek, mert a külszem számára csak ekkor látszódhatott egy Károly valóban nagynak. De Első Károlyt fölülmúlni lehetetlenség volt, ezért aztán a jövendő károlyok azzal próbálkoztak, hogy egy-egy jellemvonásukkal magasodjanak legalább fölébe. A második a sorban a Kopasz Károly nevet viselte. Ennek nagysága a fejtetőben rejlett, hogy a kobakján szokatlanul hatalmas pusztaság terebélyesedett. Őt követte a trónon Vastag Károly, aki a szélességben próbálta utolérni nevezetes elődjét, de a nagy kövérsége végül ügyetlenségig dagadt, aztán rendesen el is kergették a trónról, bár kicsit erős a kergették kifejezés, mert akkor már a hájasságtól pusztán vánszorogni tudott. Vastag Károly után háromszáz évig nem mertek a franciák kísérletezni a Károly névvel. 1322-ben is csak azért került Károly nevű a trónra, mert V Fü- löp fiúörökös nélkül pusztult el, s kizárásos alapon öccsére szállt a trón, akit balszerencséjére Károlynak neveztek. Ő volt a negyedik a sorban, és a Szép nevet kapta, mert a szépségben próbált elődjéhez mérhető nagyságra szert tenni. Különben csak külsőleg volt szépnek nevezhető, belül olyan volt a lelke, 69
