Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - Bogdán László: Átiratok múzeuma (Visszatérő álom: lovon menekülök; A sörhajóhadnagy balladája; Elrontott márciusi köröcskéző leányának; Javított márciusi köröcskéző leányának; A szél; Lőrincz György középkorú székelyudvarhelyi államhivatalnok és beszélyíró levele Balogh Máriához) – versciklus
Bogdán László * Átiratok múzeuma Visszatérő álom: lovon menekülök Kitart az éj, ó, meg nem értheted,!... Kidől alólam mindjárt hátasom, egyre közelebb, hátam mögül hallik ötven esztendő patadobaja. Kardcsörgés kockázik félelmeimmel. Előlem merre ? Van-e menedék ? Az út is elfogy. Zihál a lovam. Fogadó sincsen. Uralg a setét. Sehol egy fa. Eltűntek a falak. Senki sehol, csak vad üldözőim tőre és szemfehérje villog. Szél kél. Átfúj vízmosáson, álmon, verssoron, régi nyarakon, szerelmeken. Hova, merre hát önmagunk elől ? Kiút sincsen már. Barbár látomás zárul körém és végképp foglyul ejt felélt esztendők rekedt röhögése. Mintha iszákban egy kamra falán zörögnének a jóisten diói. Betemetett kút káváján vödör. Holdbéli tájon, képzelgéseim útvesztőjében merre futhatok ? Egy szál karddal a démonaim ellen. Lovam összerogy. Szétfolyik a kard. Ötven év árnyai fognak körül. Meg nem értheted, ó, kitart az éj!... 1998. március 4.
