Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - Határ Győző: Koporsósikkasztás (elbeszélés)
uralkodó trónvesztés terhe mellett ki nem ejthet a száján? Hogy amilyen zsu- gorgató zsugoriak vagytok, zsugorító húgylúggal leöntitek és úgy dugjátok bele a hullát a szalmapapírból gyártott trágyabarna zacskóba, amely napok alatt elmállik és sárporhanyóvá posványosodik a földben? Mert ti, ti nemcsak fejet zsugoríttok: az egész hullát zsugorítjátok, hogy esztendőre akkora lesz, mint a gyufaskatulyában felejtett döglött sáska! Tudja egész Kujávia!- Tudja, de nem mondja! Te is jól tudod, de dehogy is kötnéd az idegenforgalom orrára! Bezzeg az Ország-Szerpentinje, amire minden évben egyszer, a Felhágás Ünnepén az Uralkodó felhág; de azt miért nem mutogatjátok, ami ott van elkerítve mögötte, hogy mit műveltek azzal az egyetlen temetővel, Ország-Temetőjével, ágyúütegeivel közrezárva?! Ahol csörlőszerkezetek ezrei, gigászi hídjármok százaira ráaggatva, az ünnepi éjszaka leple alatt megkordulnak és a rátekeredő, magasról vonó kábeltömkeleg, rejtett pántokon kétfelől felnyitja Ország-Temetőjének Földkapuját: a temetőkert ahol vele emelkedik, sírparcellák tízezrei rajta és mit sem törődve az alápotyogó urnákkal / angyalokkal / obeliszkekkel / márványlapokkal / virágcserepekkel - mihelyt az Országtemető Földkapuja kétfelől függőlegesre áll...?!- És ti mind, a titokfogadalom terhének viselői, ott álltok és belenéztek, ott néztek bele, ahol álltok és látjátok alálátásban, ezernyi-ezer hártya-emeleten, az oda betakarított rég-elhaltak töpörödött hullácskáit, a sáskánál nem nagyobb embertöpörtyűket, amivé héroszaitokat, törvényadóitokat zsugorítjátok - de a dísztemetés után még a koporsójukat is elsikkasztjátok, még a koporsójukat is!- így hát kétszeres ez a pocsékság tibennetek, ti kujáviaiak: mert koporsó- sikkasztók is vagytok meg a Hantnyitás Szertartásának a titkát is elsikkasztjátok: ezt mért nem tanítod a mi kis szöszke Klitoldánknak, a Nyakigláb Gyönyörűségnek, hogy szájalja el ezt is, hadd hízzon rajta az idegenforgalom, hogy igen, gügyögje világgá ezt is, robajló-csicseregve, hogy visszhangozzék tőle és TUDJA MEG EGESZ ÁZSIA!... Mondtam-nem mondtam? A fogam közt sziszegtem? Elkiáltottam? Nem tudom, aligha mondhattam, mert amazok, húgomasszony családi hozzátartozói ipa/napa/vőlegényjelölt boyfriendje továbbra is önfeledten huhogtak, vihogtak, nevetgéltek; a leendő örömapa a hallottakon annyira derült, hogy a szomszéd vele-hahotázó térdét csapkodta kismagam, a tejkihordó kiskocsi hátsó zugában, a szegény családtag ülőhelyén ahol voltam, jól elvoltam; tisztemet- és feladatomat, hogy amelyen a kurzus jutalmazó krémesei pompáznak: az ezüst tálra vigyázzak, jól betöltöttem ... Véltem addig, amíg az üres tálra meredve rá nem döbbentem, hogy bosszúból-e vagy csupán hogy farkaséhségem csillapítsam: ki tudja. Hol- hogyan-s mikor: észre se vettem, hogy az oktató túra alatt a krémespitéket mind egy szálig megettem 29
