Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - A változásokról álló napig lehet tűnődni (Beszélgetés Buda Ferenccel) – Az interjút készítette: Füzi László
tevője - egyszerűen csak azért, mert akkoriban „szociográfiai” közegben éltem, a Forrás tele volt jó szociográfiákkal, nap mint nap szociográfusokkal beszélgettem, s ahol éltem, kint, a tanyán - hát az is „szociográfiai terep” volt. Azt sem hallgathatom el, hogy amidőn kezembe vettem a tollat, hogy írjak valamit arról a világról, szociográfiát akartam írni, aztán néhány sikerületlen lap után bevágtam az egészet a kályhába, és megírtam a Tanya-hazámat...- Mindkét verset sokszor hallottam, amint mondtad őket. így, a versek hallgatása közben tudatosodott bennem, hogy ezeknek a verseknek az ereje többek között a kérdésben rejlik. Aztán más versedben is megfigyeltem: számos éles, megborzongtató kérdést teszel fel. A kérdéseknek ez a halmozása tudatos nálad?- Persze... Az ember maga is választ keres a dolgokra, és kínok-keservek közepette jó esetben eljuthat odáig, hogy a kérdést fel tudja tenni. Talán ez sem kis dolog. Ezek egyszerű, elemi kérdések: Ki látogat meg tarló arcú öreg? vagy: kié a nyűg? kié a konc? Vagy kicsit transzcendentálisnak tűnik, de hát ez is egyszerű kérdés: Ki űzi el az ördögöt? Vagy: kell rá hitel? van rá hitel? ki dönti el? mi dönti el? Ennyire egyszerűek a kérdések, mint ahogy az életünk is pár alapkérdésre egyszerűsödik le.- A „hosszú” vagy „félhosszú” versek mellett, vagy azok ellenpontjaként nagyon rövid, kötött formájú verseket írsz, haikukat. Hogy fér meg a szabadságot biztosító hosszú forma mellett a kötött formában való tűnődés ?- Öntudatlan és természetes igény, hogy amikor az ember reggel főikéi és nyújtózik egyet hátra, akkor azt kívánja, hogy nyújtózzék egyet előre is. Az emberben adott tehát a természetes egyensúlyra való törekvés. Ezenfelül pedig különleges módon vonzódom a végletesen tömör, lapidáris, lecsiszolt formákhoz. Bennem kiegészíti egymást - mondjuk - a feszített kupola-szerkezet, másfelől a kézbe vehető, fényesre koptatott, egyetlen kiálló, letörhető résszel nem rendelkező zsírkő-, márvány- vagy gránitszobrocska iránti vonzalom. Mikor milyen anyag kerül az ember kezébe. Van, amikor ez fogalmazódik meg: „Tücsök felelget mozdonyzakatolásra: tereferélnek”, s van, amikor ez: „Szakadó zápor tetőmön át becsorog: tűzbiztos hajlék”.- Most is fordítasz, mint régen is, újabban a török népek szólásait magyarul megmutató könyved jelenik meg. Van, akinek ez a tevékenység már valamiféle egzotikummal való törődésnek tűnik...- Nálam a fordítás az önazonosság gazdagítását szolgálja. Létezik az egyetemes emberi kultúra - s léteznek ennek a megtestesülései. Vannak rokon szálak, vannak más színek, gondolkodásbéli azonosságok, főképpen pedig a világlátás meglepőnek tűnő eltérései, de ez mind a homo sapiens produktuma, így egyetlen terület sem lehet tőlünk idegen, s nem lehet számunkra egzotikus. Azt, hogy jó ideje már éppenséggel török népekkel foglalkozom, személyes s - mondhatom talán - történelmi okok magyarázzák. Japán csak egy kicsit van keletebbre a törökök lakta területektől, de ha a nagy vízen ugyanabba az irányba haladva áthatolunk, akkor is csak emberi nyelven beszélő lényeket találunk. Csupán a beszélgetésünk elején említett sajnálatos körülmények akadályoznak meg abban, hogy akár már holnaptól kezdve ne fordítsak mondjuk kecsua népdalokat, természetesen kecsuából. Rendkívül szép, igen kifejező, ragozó nyelv a kecsua. Az iménti haikumban megemlített tücsök náluk így hangzik: szirpita. Piszi - csekély mennyiségű, kevés, példaként említve. Egyébiránt nem rokonaink, csak igen távoliak, mint mindenki. Az, hogy az övéké is ragozó nyelv, csupán tipológiai rokonságot jelent.- Évek óta figyelem picike fehér füzetedet, ebbe írod be az új verseidet. Ebből a füzetből olvasod fel verseidet, ha éppen nem fejből mondod őket. A versek szaporodnak a füzetedben, de valahogy azt érzem, nem nagyon igyekszel megjelentetni őket.- A közlés nincs ellenemre, hiszen az ember mégiscsak azért ír, hogy elolvassa más is, aki érdeklődik az effélék iránt. Bizonyára örülnék, ha megjelenne egy új kötetem, de, - valószínűleg azért, mert az életem nagyobbik része még mindig az elemi 22
