Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - Buda Ferenc: Rendteremtés (Jegyzetlapjaimból)
Buda Ferenc Rendteremtés Jegyzetlapjaimból ^Löbb, mint egy éve a Tisza szomszédságában lakunk. Régóta szerettem volna eleven, nagy víz közelében élni. íme, itt van. Időnként megtekintem: kíváncsi vagyok képére, állapotára, mindenkori közérzetére. Olyan, akár egy hatalmas élőlény: él, működik, mozog. Hol megtelik, hol elapad. Hol áttetsző, hol zavaros. Tükrös felszínén bolyhos nyárfapihék, elnehezült uszadék-ágak, vagy épp surranó jégtáblák tutajoznak lefelé a Dunáig, a tengerig, de lehet, hogy csak a következő kanyarulatig. Többnyire tűnődőén szelíd, ám olykor féktelenül félelmetessé válik: kárt, pusztulást hagy maga után - de ugyanakkor: termékenyítő iszapot is. Az esztendő legfagyosabb szakaszában - mint épp jelenleg is - vasszürke, göcsörtös jégpáncél alá húzódik. Mintha meghalt volna. De én tudom: ajég alatt is él, mozog, áramlik véghetetlenül. * * * Itt ülök a konyha étkezésre szánt felében. A napközben táplált tűz már rég kialudt, hideg van. Hideg, de nem túlságosan: gondolkodásra épp ez a hőmérséklet az alkalmas. A meleg elálmosítana. Folytathatnám akként, hogy csönd is van, ám ez a csönd nem teljes, emberi eredetű zajok teszik tökéletlenné. Odakintről időnként repülőzúgás hallik, idebent ébresztőórám ketyeg sietősen és kitartóan, olykor pedig a hűtőszekrény zendít rá nekifohászkodva, hogy aztán néhány perc múltán egy kattanással pontot tegyen a strófa végére. Jobb könyökömtől alig másfél méternyire a szobám ajtaja nyílik. Benn egy öreg heverő, íróasztal, rajta az írógépem. A fal mentén szorosan egymás mellett könyvespolcok, ám a könyveim nagy része - több mázsányi tömeg - egyelőre még különböző méretű dobozok mélyén zsúfolódik hozzáférhetetlenül, tetézve egyéb lim-lomokkal. Több napi - de inkább: több heti - kitartó, aprólékos munka a rendteremtés, gyáván halogatom időtlen idők óta. Leülni, hogy tűnődjem, a fejemet törjem, gondolkozzam s toliam hegyét egy fehér papírlap felületén mozgassam, arra elegendő akkora hely, ahová a két könyökömet letámaszthatom. Úgy, mint régen, diákkoromban. Meg később is, elég sokáig, amidőn a mindenkori konyhaasztal volt irodalmi tevékenységem teljes - hogy úgy mondjam - infrastruktúrája. (E hajdani infrastruktúrák legrégebbike ma ott áll Debrecenből Kécskére települt szüleim háza előtt a falnál, ütött- kopottan, de még mindig egy darabban.) Két verseskötetem - igaz: több mint hétévnyi különbséggel - ilyen technikai feltételek közepette látott napvilágot. Ma sem gondolnám, hogy a versíráshoz ennél komfortosabb körülmények okvetlenül szükségesek lennének. (Már ami a külső feltételeket illeti.) * * * Helyszín: ugyanaz a konyha, ám a fönt említett szoba ajtaja ezúttal balkézre esik. Ég a tűz, a teáskannában forró víz piszereg. Odakint nedves hó hulldogál a szürke 13
