Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Gajdó Ágnes: „A múlt arra való, hogy ráálljunk s éljünk!” (Válogatás Móricz Zsigmond kötetben kiadatlan írásaiból)
A kötet címadó novellája emlékeztet a Móricz nevét országszerte ismertté tevő Hét krajcárra, a cím pedig az általános iskolai kötelező olvasmányt, a Légy jó mindhalálig című regényt idézi - ellenkező előjellel fogalmazza meg ugyanazt a felszólítást. 1907-ben az Ország- Világban jelent meg az elbeszélés, amelyben az író családi perpatvart elevenít föl. Tudjuk, hogy Móricz számtalan írásában szinte szó szerint idézte felesége szavait, s veszekedéseiket szinte változatlan formában emelte irodalmi rangra. Tudjuk, hogy Holies Eugéniához, Jankához fűződő kapcsolata nem volt felhőtlen, s a nők miatti örökös vívódását több hőse is végigszenvedte. A Ne légy jó! cimű írásban mindössze öt krajcár miatt tör ki a szócsata. A kis cselédlányt, Zsuzsit asszonya pamutért küldi, és arra inti, hogy a pénzzel be ne csapják. Ám a boltos öt krajcárral többet ad vissza. „Hirtelen erkölcsi érzelmek buzdulnak fel bennem, bosszant a gyerek kajánsága is, s rászólok: - Miért nem adtad vissza? Nem szégyelled? Vidd vissza." A gyerek elmegy, a feleség pedig kitör: „... én ezt tovább nem tűröm. [...] Azt, hogy engem minden lépten-nyomon megszégyenítsen a tulajdon cselédem előtt. [...] De nagyon égeti a lelkét az az öt krajcár. Tán beteg is lesz tőle. De ugye jó, amit én össze- zsugorgatok; akkor már nem égeti a lelkét, mikor megvan. Az nem fáj neki, hogy én piszkoskodom a konyhában, dolgozom rá, küszködök vele. Azt nem veszi észre, hogy én csalom magam ábrándokkal, légből kapott frázisokkal, attól nem igyekszik megmenteni, de a boltosért fáj a szíve. [...] Hanem magának fogalma sincs az életről, s ahelyett, hogy engem megmentene valami tehertől, ellenem dolgozik, rosszabb, mint a fizetett ellenség, fölényeskedik rajtam, erkölcsi leckét tart, rámpirít a cseléd előtt. Persze én a kiállhatatlan nagysága vagyok aztán, de maga a mintakép, a jó, a nemes!” (Ha párhuzamosan olvassuk a Hét krq/córral, megállapíthatjuk, a két feleség jelleme, gondolkodásmódja, lelki alkata mennyire eltérő...) A szinházról szóló írásokban jó érzékkel nyilatkozik az előadásokról, a színészekről. Jávor Pál tehetségéről így ír: „egy egész fiatal szinész, aki maximum egy percig van a színpadon, s csak annyi szava van, amennyi egy percből pauzákkal telik: s behozza az egész mai modem falut, a virágos rétet, s a gazdag paraszt minden hetyke és tisztességes önérzetét, erejét, érzelmesség nélküli arisztokrata nagyságát”. A Falu rossza vígszínházbeli próbáinak kapcsán dicséri Fedák Sárit: színrelépésekor „egyszerre kisüt a nap a rivaldán, szél csap be, és életre kap a porszem is”. Elismeréssel szól Bárdos Artúrról: „én sokkal nagyobb dolognak tekintem, hogy Bárdos Arthur varázslóérzékkel benyúlt a színésztömegbe, s minden szerepre egy Újházit talált..." (A legenda szerint ugyanis a Nemzeti Színházban valaha úgy osztották ki a szerepeket, hogy a népből a hangadó alakokat Újházival, Gabányival, Szigeti Józseffel játszatták - írja Móricz.) A színház él című írás 1935-ben jelent meg a Színházi Életben. A vidéki színészetről értekezik: a bajok okát a film előre- törésében és a szegénységben látja. Versenyhelyzet alakult ki, s a vidéki színházak nem bírják pénzzel: nincsenek díszletek, nincsenek jelmezek, csekély az érdeklődés. Miskolcon mégis olyan előadást látott, amely vetekedett a fővárosival (Az orvos című amerikai darabot óriási sikerrel játszotta korábban a Vigszinház). Fiatal, tehetséges gárda, nagyszerű díszletek, lelkes közönség. S a tanulság: „A színház minden pillanatban újra tud születni, mikor csúcsteljesítményt képes produkálni. Csak a szegénység, a tudatlanság, hozzá nem értés és közöny öli meg a színházat.” A kötet záródarabjai vallomások, nyilatkozatok: Móricz emberi, írói portréja rajzolódik ki a szövegekből. Azé az alkotóművészé, akit mindvégig foglalkoztatott a magyarság sorsa iránti aggodalom, aki regényeiben, elbeszéléseiben, riportjaiban hitelesen rajzolta meg a magyar parasztot és urat, s aki a legfontosabb társadalmi kérdésekkel éppúgy foglalkozott, mint személyes gyötrelmeivel. A Független Magyarországnak 1910 decemberében terveiről nyilatkozott: valami nagy regény tervét forralom már a nyár óta. A magyar kisvárost akarom megrajzolni benne. [...] Nem tisztán szépirodalmi célok vezetnek, hanem szinte oknyomozó történelmét szeretném megcsinálni a mának. Összegyűjteni az emberi dokumentumokat, mindent, ami 91
