Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Luchmann Zsuzsa: A táblabírói Magyarország (A megyei közélet visszásságai a reformkori életképekben – tanulmány)
napibb, reálisabb, gyakorlatibb egymásra találása korántsem csupán ebben az egy prózai műfajban érhető tetten, de korabeli közéleti befolyása, az irodalom polgárosodásában vállalt szerepe és nem utolsósorban a más műfajokban jelentkező erőteljes hatása miatt meghatározó jelentősége vitathatatlan a korban. Ennek a műfajnak a vizsgálatára teszek kísérletet egy nagyobb terjedelmű dolgozatban a bemutatás igényével. Célom az összegyűjtött anyag egyfajta elrendezésével azt bemutatni, amit többek között Wéber Antal is megállapít: „A magyar életképirodalom jelentősége nem műfaji különlegességeiben, hanem abban a sajátos tematikájában rejlik, ami ezekben az életképekben kimutatható. Honi életképeink mozaikszerű színfoltok, látszólag önmagukban zárt szabályos ábrák, minden nagyobb, messzebb tekintő igény nélküli apróságok. Egymás mellé illesztésük esetén azonban az apró rajzok elkapott, hevenyészve rögtönzött jelenetein keresztül a reformkori Magyarország hallatlanul izgalmas problémái tárulnak fel.”3 Ez természetes, mert - a többi realisztikus törekvésű prózai műfajhoz hasonlóan - a polgárosodó magyarságtudat, a nemzeti önismeret igénye hívja életre a 30-as, és a valóság rohamosan alakuló, változó viszonyainak leképzése virágoztatja fel a 40-es években. Minden érdekli, a társadalom valamennyi rétege, csoportja; az eleven forrongó élet legkülönbözőbb jelenségei, helyzetei, érdek- és ellentétviszonyai, a napi politikai küzdelmek fordulatai. Jelen idejűsége, közéleti töltése, tárgyának aktualitása tehát valóban alkalmassá teszi arra, hogy egyidejű képet adjon koráról, a reformkor Magyarországáról. Az életkép műfajához kötődő humornak és szatírának óriási a szerepe egyrészt irodalmunk belső fejlődésében, eredetivé, nemzetivé válásában, másrészt a kor egyre élesebbé, türelmetlenebbé váló politikai harcaiban. így lesz az életkép egyszerre irodalmi programmá és a reformkori küzdelmek hajtóerejévé. Mindkét szerepe elsődleges létezési formájához, a sajtóhoz kötődik. Az előbbit tekintve irodalmi folyóiratok, divatlapok legfontosabb műfaja, külön rovatot igényel magának, majd a korszak meghatározó jelentőségű divatlapját nevezik el róla. A másik szerepét illetően a közvetlen és gyors érintkezés gondolkodók és olvasók között, az azonnali reagálás, a gondolkodásmódok formálásának szándéka sem képzelhető el a nyilvánosságot biztosító orgánumok, a sajtó naprakészsége nélkül. A műfajnak a korabeli életet rajzoló tematikai rendszerében nem lehet véletlen bizonyos problémafelvetések számukban is kimutatható népszerűsége, az összefüggés a két évtizeden belüli társadalmi mozgások illetve az életképekben megjelenő témák gyakorisága között. A feldolgozott anyagban szám szerint előkelő helyet foglalnak el a feudális táblabírói Magyarországot, a megyei élet fonákságait, a földhözragadt gondolkodású magyar nemest, a mindenféle haladást gátló provincializmust megcélzó életképek, de a probléma megjelenik a más tematika vagy ábrázolási mód létrehozta csoportok ban is. Nem csoda, hiszen mind a figura, mind a hozzátapadó életforma és gondolkodásmód, tágabb értelemben az egész problémakör meghatározó alapkonfliktusa a reformkornak. Természetesen a szűklátókörűség, a koncepciótlanság csak a nagyon határozottan megfogalmazott törekvések megjelenésével válhat képviselőjévé egy gondolkodási módnak, s hordozhatja magában 3 Wéber Antal: A magyar regény kezdetei. Bp. 1959. 188. 1. 60
