Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Fried István: Aggodalom és remény (A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918-1998 – tanulmány)
egymás ellen az államokat, s a második világháború egyik nagy vesztese éppen a szlovákiai magyarság lett. A jelen kötet építve az Ide vonatkozó legújabb kutatásokra bemutatja a szlovákiai magyarság ellen foganatosított intézkedéseket, az 1945-ös „kassal” kormányprogram kegyetlenségeit. Mára! a San Gennaro vérében utal a közép-európai antinómiákra, amelyek oly sok tragédiát okoztak. íróként az írásjelek különbözéseiről szól, történeti távlatba helyezve a megnyugtató módon ma sem teljesen rendezett viszonyokra gondolhatunk: „Úgy látszik, ezekben az országokban az ékezet a fontos. Mindenféle jel és ékezet van a nevükön, az irataikban, a magánhangzókon, sőt, a mássalhangzókon is van ékezet. Vagy olyasféle jel, mint az ékezet. Külön ékezetük van a magyaroknak, aztán a románoknak, a cseheknek és a lengyeleknek”. Végezetül egyetlen, talán nem elég súllyal tárgyalt kérdést említek. Magyar-ország és az utódállamok magyarsága viszonyáét. Sommásan arról lehetne vagy kellene szólni: mily kevés empátiával kezelte például a szlovákiai magyarság ügyét a hivatalos Magyarország kormányzata, mily mértékben akarta „jobban” tudni, miképpen kell a megváltozott helyzetben viselkedni egy kisebbségnek. S ennek folyományaképpen mennyi tapintatlanság, ügyetlenség, sőt, arrogancia jellemezte a hivatalosságot a visszacsatolt területeken ama rövid idő alatt. Akadnak kötetünkben ide vonatkozó utalások, de a részletesebb elemzés bizonyára hívebb képet fog rajzolni. Egy bizonyos: a visszacsatolt területek (Erdély Magyarországnak ítélt részét is beleértve) magyar lakossága hamar kiábrándult az „úri” Magyarország exponenseiből. S az is bizonyos, hogy nem teljesült Németh László álma: nem valósult meg az a minőségi állam, társadalom, amely vonzerőt tudott volna gyakorolni, mint ahogy a XIX. század közepén, Széchenyi István fejtegetése az olvasztói felsőbbségről, a szellem kisugárzásáról is a romantikus gondolkozó megragadó megfogalmazása maradt. Mainapság egyszerre van okunk az aggodalomra és a reményre. Hogy melyikre miért, tartalmazza ez a kötet, és bizonyára tartalmazni fogja a következő három kötet is. Igaz az, hogy a jelenlegi szlovák kormányzat játszik a „magyar kártyáival, elő-előveszi ismert szólamait a magyar veszélyről, Dél- Szlovákia fenyegetettségéről, akad néhány megoldatlan kérdés is a két ország viszonyában. Ám a régiók Európájának nem mutatkozik, nem mutatkozhat kifizetődőnek az elzárkózás, a diszkrimináció, az erőszakos asszimiláció politikája. A közös gazdasági érdekek, ha felismerik, a jószomszédi viszonyt segíthetnék. A szlovák-magyar viszony önmagától nem fog megjavulni, nem oldódnak százados görcsök. A tétlenség és a harag egyként rossz tanácsadó. A kihívásokra a politikának, a tudománynak, a gazdaságnak, a művészetnek, mindenkinek, aki a kérdésben érdekelt (és ki ne volna érdekelt?), bölcs válasszal, higgadt magatartással kell reagálnia. Például olyan könyvekkel, mint amilyennek első kötetét most megkaptuk. Függelék A magyar (összehasonlító) irodalomtudomány nemigen figyelt föl Dionyz DuriSin, a szlovák komparatista kezdeményezéseire, amelyek az 1980-as évek közepétől a diszciplína új rendszerének kialakítását, terminológiájának korszerűsítését célozták meg. Részint a világirodalom-fogalom újragondolásában, részben a nemzeti irodalom, valamint a nemzeti és a világirodalom között található irodalmi mező új szempontú átvilágításában jelölhetők meg ÖuriSin nemzetközi összefogással készült köteteinek kutatási tárgyai és 56
