Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Legenda Kolozsvári Grandpierre Emilről (összegyűjtötte Albert Zsuzsa)
Steinert Ágota: Én 1971-ben kerültem a Magvető Könyvkiadóba, és ott ismerkedtem meg Kolozsvári Grandpierre Emillel. Eleinte meglehetősen felületes és futó kapcsolatban álltunk egymással, én kezdtem el szerkeszteni a könyveit, de hát Emil igen önfejű ember volt és sose engedett beleszólni a műveibe a legkisebb mértékben sem, egyszerűen eleresztette a különféle tanácsokat a füle mellett. Az idők során azonban észrevettem rajta, hogy egyre inkább kezd odafigyelni azokra a különféle apró-cseprő kifogásokra, vagy megjegyzésekre, amiket mondtam, és amikor én a Magvető Kiadóból elkerültem és elmentem a Helikon Kiadóhoz, ő bement Kardos Györgyhöz, az akkori igazgatóhoz, és közölte, ragaszkodik hozzá, hogy megjelenő köteteinek a jövőben is én legyek a szerkesztője. Ettől kezdve azután már egyre személyesebbé vált az Ismeretségünk. Gyakran találkoztunk, és ez a baráti viszony az ő öregségével és majdnem azt kell mondjam, hogy a láthatóan közelgő halálával egyre jobban elmélyült. Ugyanis én rendkívüli módon megsajnáltam őt, mert borzasztóan egyedül volt. Annak ellenére nagyon egyedül volt, hogy természetesen emberekkel, régi barátaival, írótársaival időnként azért találkozott. Mégis, abban a számára legfontosabb relációban, az íróiban, amikor egyedül ült a papírral szemben, és fizikailag is kiszolgáltatottá vált, mert reszketett a keze, mert annyira elfáradt a legkisebb erőfeszítéstől, hagy naponta egy félóránál, vagy egy óránál többet nem volt képes írni, tehát, abban a viszonyban, ami az ő számára a legfontosabb volt, olyan kudarcok érték, hogy szemlátomást segítségre szorult. Motiválta ezt a dolgot még egy valami, az, hogy engem mélységesen és nagyon meghatott az az érzelem, ami a felesége és közötte volt, pontosabban meghatott Magda szerelme, annak a gazdagsága és a mélysége, az, amit nem tudok másképp fogalmazni, mint hogy Magdának ez a szerelem volt az életműve, és természetesen ez az életmű inspirálta és nagyban alakította Grandpierre írói életművét is. Úgy éreztem, hogy Emilnek tényleg kötelessége valamilyen módon ennek az érzelemnek - nem is ennek a nőnek - ennek az érzelemnek emléket állítani, és Emil nagyon is akarta, hogy megszülessen Magdáról egy könyv. Miután már ilyen öreg és beteg volt, tehát bizonyos értelemben véve segítségre szorult. Ez a gyakorlatban úgy történt, hogy általában véve kéthetente, hetente egyszer találkoztunk, és akkor ő megmutatta, amit írt és azt megbeszéltük. Végül is Emil igen rangos, és jól író volt, tehát beszélgetéseink nem egyszerű stilisztikai problémákra terjedtek ki, hanem megvitattuk szerelmük és házasságuk lélektani motívumait, azt, hogy Magda különféle tetteinek mik lehettek a hátterei, milyen gyerekkori mélylélektani hatások érvényesültek a későbbi életében, és más, ehhez hasonló témákat. Hallatlanul érdekes és vonzó beszélgetések voltak ezek, amelyeknek a következtében született meg Emil legutolsó könyve, a Szépen gondolj rám, Magda regényének első része. Gyakorlatilag - ha nem is teljes mértékben - a regény második része is elkészült, de az mind a mai napig kiadatlan. Én a halála előtti utolsó napon találkoztam Emillel, és többek között azt is említette, hogy hogyan akarja megszervezni könyve megjelenését. Sajnos, nem tudom, hogy hova lett a kézirata, sejtem, hogy nincs róla igazi információm. Szinte szellemi végrendelete végrehajtójának érzem magamat, ezért mindent megtennék, hogy ez a második rész is megjelenhessen. Rettenetesen sajnálnám, ha végül is feledésbe merülne, mert igazi érték ez a regény, egyike Kolozsvári Grandpierre Emil legjobb műveinek. Elhangzott a Magyar' Rádióban. 31
