Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Legenda Kolozsvári Grandpierre Emilről (összegyűjtötte Albert Zsuzsa)
rövid nadrágban: Nadányi Zoltán, Berda József és Kormos Pista barátunk. Ott láttam őket először. Dalos L.: Nemes Nagy Ágnes is ott volt. Domokos M.: Hát ő nem rövidnadrágban. Aztán ilyen tekintélyes figurák, mint Gellért Oszkár, minthogyha esküvőre jött volna, csokornyakkendőben; olyan gyönyörű ősz feje volt, méltóságteljes oroszlán. Vas Pista, őt is ott láttam először, egészen másmilyennek képzeltem el, a neve és a versei alapján, mint amilyennek ott mutatkozott, szintén rendkívül elegánsan. Mindenki sértve érezte magát a tanulmány miatt, egymás után szólaltak föl a költők és az irodalomtörténészek is. Amikor például József Attila opportunizmusáról volt szó, amit Emiéi a Nyár című vers kezdő strófájára alapozott: „Aranyos lapály, gólyahír, / áramló könnyűségű rét. / Ezüst derűvel ráz a nyír / egy szellőcskét és leng az ég.”, meg a zárósorra, hogy megvillan, kék, tündefény- nyel fönn a tél”, akkor Waldapfel József fölállt és azt mondta, hogy ez cenzu- rális okok miatt van így, mert a moszkvai Sarló és Kalapácsban így jelent meg, hogy „megvillan, elvtársaim a kaszáéi”. Szász I.: De nem Waldapfel mondta, hanem Hubay Miklós. Hogy annyira megtévesztette a cenzúrát, hogy még ma sem tudja Grandpierre Emil, mint aki... Domokos M.: Igazad van, és akkor Waldapfel, mint filológus, megerősítette ezt az állítást. Mindenki meg volt sértődve, nyolcvan vagy száz költő őrjöngött ott. Zelk nagy kirohanást tartott, arra emlékszem. Szász Erről egy mondatot írt csak az önéletrajzában, de hadd mondjuk meg itt mindjárt azt, hogy Grandpierre Emilben borzasztó erős debattőrség, vagy agrisszivitás is volt pályatársakkal szemben, akiket nem szeretett. De még előbb azt kell mondanunk, amiről még nem beszéltünk, hogy nagyszerű prózaíró, és kiváló esszéista volt. A Truman Capoteról írt esszéje pl. brilliáns, vagy az önéletrajzában azok a kis képek, amiket Cs. Szabó Lászlóról, vagy Németh Lászlóról írt. No most, a Németh Lászlóban írja azt, hogy Németh László nőies érzékenysége minden sérelmet dajkált magában és fölnevelt. Ő is minden sérelemre emlékezett, de ő nem dajkált, hanem kardot rántott. Egy időben jártunk föl sokan Mesterházi Lajoshoz, péntekenként, és Emil is jött mindig. Vagy Egerből, vagy Villányból, nem tudom, honnan szerzett egy demizson vörösborral. Ott találkozott Rácz Edittel is egyébként, úgyhogy Edit is tanúsíthatja, hogy a legkisebb ellenkezésre vagy vitára rendkívül nyersen válaszolt. Holott éppen a franciaországi emlékei alapján ő volt az egyike azoknak a magyar íróknak, akik a racionalitást annyira nyomatékosan és annyira joggal hangsúlyozták. Gywkovics Tibor: Énbennem valamilyen módon a régi típusú írót jelentette Kolozsvári Grandpierre Emil. Mintegy majdnem civilt. Akinek nincs fölírva a hajtókájára, hogy bolond vagyok, extrém vagyok, őrült vagyok, író vagyok. Hanem egy polgárt, aki átmegy a történelmen. A nagy, vagy majdnem egészen nagy írók közé tartozott, vagy sorolták, én ez majdnemhogy plusznak tekintettem. Úgy érzékeltem, hogy a magyar irodalom szükségszerűen az ostrom után elhagyá azt a polgári vonalat, amely erősebb volt benne, tehát Máraiékat is, Cs. Szabóékat is, és egy kifejezetten népi, vagy népies, vagy nem tudom, minek nevezzem, származású irodalmat preferált. Kolozsvári ezek között helyet foglalhatott volna, támogatta őket gondolom, abban az időben, amikor ő a Magyarokat szerkesztette, amikor a rádiónak volt a vezetője, de nem ilyen indítású és nem ilyen szándékú író volt. 23
