Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 12. szám - Kolakowski, Leszek: Istenről, a természetről, a babonáról és a szentekről (Pályi András fordítása)
szentség letéteményese és adományozója. A soron következő kérdés elől viszont, miszerint „miért érdemel tiszteletet a szentség?”, nyugodtan kitérhetünk, mivel a kérdésnek semmi értelme, hisz e két jelenség - a tisztelet és a szentség - egy szubsztanciát alkotnak, ha szabad így fogalmaznom, vagy egyugyanazon valóság két oldalát jelentik, mint a szeretés és a szeretett személy. E kérdések sorában csak egy dolog bizonytalan: a természet iránti tisztelet. A Biblia tanítása szerint Isten szándéka az volt, hogy az ember a természet ura legyen. Ebből arra következtethetünk, hogy saját szükségleteinek kielégítésére használhatja a természetet. Ezt sugallja az is, hogy Isten megengedte neki, ne csak növényi, hanem állati táplálékkal is éljen, habár ezt az engedélyt egy sor bonyolult megszorításhoz és tabuhoz kötötte, amelyeket a választott népnek be kellett tartania, de amelyeknek értelme, igazat szólva, megfejthetetlen. Manapság azonban gyakran azt halljuk: tiszteljétek a természetet, mert ha mértéktelenül pusztítjátok, magatok is elpusztultok. Ez így azonban visszaélés a szavakkal. Ha azért kell óvnunk a természetet, mert saját egészségünket és életünket óvjuk vele, továbbá a jövendő nemzedékek életét, úgy semmi szükségünk a tiszteletre, elegendő értelemszerűen számba vennünk, mivel mit vesztünk és nyerünk. Senki se állítja, hogy a természet deformálása, amikor az ember annak már nyilvánvalóan kárát vallja, közömbös dolog. Amíg azonban ökológiai szólamokat szajkózunk, és egyre csak hajtogatjuk, hogy óvnunk kell a természetet, „tisztelni a természetet”, nem nehéz belátnunk, hogy e szólamoknak semmi értelmük: itt a tisztelet emberi mivoltunknak szól, a természet önmagában, függetlenül az ember hasznától és kárától semmiféle tiszteletre nem szolgál rá, legalábbis bibliai-kanti értelemben nem. Ha valaki mégis azt mondaná, hogy mindenek ellenére az a dolgunk, hogy a természet iránt, öncélúan is viseltessünk tisztelettel, mert ha az embereket eltölti ez az érzés, akkor több lesz bennük a hajlandóság, hogy a természethez való viszonyukban tekintettel legyenek az emberi szükségletekre is, az csaláshoz folyamodna, hisz más érveket és más gondolatmenetet használna, mint amiről valójában szó van. A „tisztelet minden élet iránt” képtelen jelszó, mert akkor a tbc-bacilusokat és a himlővírust is tisztelnünk kellene; utóvégre élő szervezetek vagyunk, s nem tiszta szellemek, nem élhetünk másképp, csak ha közben megsemmisítjük az élet bizonyos más formáit. De azt mondhatná valaki: felettébb szomorú gondolat számunkra, hogy egy szép napon a földön nem lesznek többé elefántok, tigrisek és gorillák, függetlenül attól, hogy e régi, különös barátainkból vagy ellenségeinkből volt-e valami hasznunk, vagy sem. így igaz, ám amikor ezt mondjuk, máris valamiféle emberi - mondjuk, esztétikai - értéket tartunk szem előtt, hisz a természet szépségében és sokszínűségében való gyönyörködés olyan emberi kiváltság, ami mindannyiunknak ismerős. Tudjuk jól, hogy millió és millió állatfaj élt a földön, amelyeket sosem láthattunk, s amelyeknek csak a panteológusok tárták fel holt maradványaikat, ebbe kénytelenek vagyunk is beletörődni, minthogy nem tehetünk mást; ez azonban nem indokolja, hogy könnyen beletörődjünk a meglévő fajok kipusztulásába, még ha ezek pusztán esztétikai élvezetet jelentenek is számunkra. Az a körülmény, hogy a természet mint öncélú érték iránt tiszteletet kellene érez- nünk, nem eresztett túl mély gyökereket a bibliai eredetű vallásokban, így végül is itt eltekinthetünk tőle; nagyon is jelen van azonban egyes keleti vallásokban, amelyek hisznek az élet, minden földi élet egységében. Van valami vonzó és megnyerő e hiedelmekben, valószínűleg érdemes lenne tanulnunk belőlük. Amiből is látható, hogy a természet iránti tisztelet legalábbis vallási ajánlásnak tekinthető. Gyakran magyarázzák nekünk, hogy maga a természeti sokszínűség is fontos számunkra, hisz nemegyszer előfordult már, hogy a tudósok, akik állandóan újabb felfedezésekre tesznek szert, egyszercsak rájöttek, hogy ez vagy az a növény-, illetve állatfaj ilyen vagy olyan hasznot hajt az embernek: az élő természet a sokszínűségével 67
