Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 12. szám - Solymosi Bálint: Városmajori hónapok, 1993
na végre, magától, ha kilehelné...! Evek, „fatális évek” körülöttem, füzetlapok, de állj, látod, ki lettem ? A düh; vidám poéta -, ezt ki hinné... ? Nyitott ablak -, azt hiszem verset ír Neked, viszont hogy miről, ködbe vész, szárnyának árnya érint -, semmi vész! Vannak vicceid dr. Úr kiír? A javulás lesz a romlás, a kegy, holnaptól megint van mit cselekedj. IV Miféle megszorítással éljek én (úgyis, mint túl, ennyi a hasonlat nekem már) akármi gondolat, vagyis történés hallatán a remény és üdv körét illetőn ? Néhanapján kicsit megszaggat a kérdés; előbb- utóbb kiderül, hogy azért erős’b hurok nincs a fakirályunk udvarán, „remény” a kötélnek és „üdv” a sámli neve...! Krisztusom! Hordalék napok! Előfekvő család sarja vagyok...! Miért is bántana engem akármi...? A pillanat sara -, fal a fejemnek. Mennék -, a háziak nem felejtenek. V Az alvók voltak az ellenségeim nekem rég', hogy miért nem beszélnek hozzám, hogy a fenébe nem félnek az elhagyatottságunk reggelein... ? Mikor szürkület, hetes szürkület kegyetlen érve életharagunk, az undorunk, az álom önmagunk, hogy most azért semmi nem érne véget. Beszélni kell -, ne más idézze fél, ha itt vagyok, ébren, és láthatom 'mint küzd az álommal irtózatom, hogy hallgatok majd, ha megérkezel. Hanem ha véglegesnek bizonyul a csönd, az se gond; gyors ' bealkonyul.
