Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 12. szám - Balázs Attila: Mementó, sztrapacska!
Szindbád apjának lábnyomához csatlakozott. A kutyát megkötötték, gyógyították, de segíteni már nem lehetett. Akkor előkerült a flinta... Zörög a bokor, Szindbád összerezzen. Behemót figura jön elő, nevetve Szindbádhoz lép. A frakkját porolgatja, meg a farmernadrágját. ÓBÁNYAI: A flinta? Nem rossz. Mindig szerettem ezt a kifejezést. Olyan csattanós. SZINDBÁD: Elnézést... Óbányai megmerevedik, elnéz valamerre, mint a vadászkutya, aztán kirobban belőle ismét a röhögés. ÓBÁNYAI: Bocsánat, elnéztem. SZINDBÁD (zavartan): Elnézést, kicsoda maga? ÓBÁNYAI: Óbányai vagyok. Tekintete a pórázra téved. ÓBÁNYAI: Fajtiszta puli, ugye? SZINDBÁD (még nagyobb zavarban): Hát... Na jó. Apja Pusztai Bendegúz. ÓBÁNYAI: Imádom a pulikat. Nekem is volt egy pulim. Bendegúzt mondott? Azt hiszem, ismerem. Én szinte mindent és mindenkit ismerek. Ilyen a beállításom. Bendegúzt is ismertem. Nagyon életrevaló volt. Ha ugyanarra a Bende- gúzra gondolunk, márpediglen miért ne gondolnánk ugyanarra a Bendegúzra, nem? Ritka név. A Bendegúzokból kevés van, tehát nagy az esélyünk, hogy ugyanőrá gondolunk, nem? SZINDBÁD: Elképesztően logikus, izé... ÓBÁNYAI: Óbányai. SZINDBÁD: Elképesztően logikus, Óbányai uram. ÓBÁNYAI: Tudom. Hanem azt akarom mondani, hogy titokban kihallgattam önt onnét a bokorból. SZINDBÁD: Kihallgatott? ÓBÁNYAI: Mármint hallgattam a felolvasását. SZINDBÁD: Nem vettem észre. Ó BÁNYAI: Guggoltam, nem láthatott. SZINDBÁD: Mit csinált? ÓBANYAI: Khm... nem lényeges. Például figyeltem a madarakat. Mindegy, nagyon csendben voltam. Alapjában véve beszédes ember vagyok, de tudok hallgatni is; mint a sír, amikor muszáj. Fél szó, annyi sem röppen az ajkamról. SZINDBÁD: Azt meg hogy csinálja? ÓBÁNYAI: így. Tükröt vesz elő, belenéz. Ósszeszorítja a száját, kidülleszti a szemét, nem mozdul. Szindbád csodálkozva nézi. SZINDBÁD: Csodálom kivételes tehetségét. ÓBÁNYAI: Nem megmondtam? 20
