Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 12. szám - Balázs Attila: Mementó, sztrapacska!
názza magát a galériára.- Nem hallottad a telefont? - kérdi hazaérve fáradtan Lívia.- A telefont? - kérdi kábán a szökött ember. - Miről szólt?- Valaki fordítás felől érdeklődik.- Nem hallottam - vallja be a születési helyéből eredően is több nyelvet beszélő balkáni szökevény. - Fordítás? Kinek kell?- Majd jelentkeznek megint. Nos, azok nem jelentkeznek soha többé, amíg világ a világ. Ellenben tényleg jelentkeznek vagy felveszik a kagylót - mások. Nem ártana egy háborús regény, persze, egyelőre csak elolvasásra. Jó lenne, ha lenne benne valami szerelmi fonal, lehetőleg előtérben, a háború csak amolyan háttéri kakofónia. (Részemről passz.) Olvastuk a drámáját. Nagyon érzékeny húrokat pendít, sajnos túl terjengős szerelmi (?) történet, és sajnos nincs benne igazából a mostani balkáni tragédia lényege. (Részükről passz.) Úgy véljük, hogy előző hangjátékaival ellentétben a legutóbbi nem üti meg az Ön által is az elmúlt években felállított magas mércét. (A Magyar Rádió részéről passz. Igaz, valamivel később.) Forgatókönyv? - Csak valami ötlet létezik részemről. (Akkor egyelőre passz.) Vers? - Nem írok olyat. Összetévesztenek valakivel, mint az Újhold, amelyik ugyan a novellámat egykor elfogadta, de az általam sosem írt verseket visszaküldte. (Passz.) Elbeszélés? - Éppen van. (Oké.)- Azt hiszem, tekintettel a jelenlegi helyzetre, a Bukowski-fordítás tárgytalan - az Európa Kiadó részéről Ferencz Viktor szerkesztő.- Danilo Kis-fordítás? Ugratni tetszik bennünket? Az az ember magyarul ír, nem? - így az újdonsült mini-kiadók egyikének nevében valaki.- írna egy (magyar) Latinovits-drámát az évfordulóra? - így valaki más.- írnék - gondolta a szökevény ember, s a The Guardian című angol lap há- borúscikk-megrendelésével párhuzamban elkezdett lejegyezni egy (magyar) drámát Latinovits Zoltánról meg az ő „Csutorájáról”. Kutyaugatásról meg a sínekről, amelyek szerte futnak széles e világban, aztán mégis ide csatlakoznak vissza valahogy - nagyon szomorúan. Örökké visszahullámzón, kanyarodon. Mondhatni: gyilkosán. Metélőn. (Volt egy jugoszláv film, amelyikben vala holmi eb, amely szerette a vonatokat... És néha énekelt. Torkára fagytáig a vonyí- tás.) Volt egy kutya, amelyik szerette a vonatokat.- Hallottuk, mi van - mondja még a telefonba Radnóti Zs., a színház egyik örök lelke. - Hallottuk, hogy mi van odaát. Radnóti Zs. szavai buzdítóan hatnak, hogy a szökevény írjon drámát. Tényleg, pontosan milyet is, arról nem esik, esett szó. (Biztos jót.) A szökevény meg írt. Ütötte-verte Lívia gépét. Néha felüvöltött, mint a sakál. Skálázott - paradox mód az akkori „kalasnyikov-külügyminiszter” lakosztálya, ajtó mellé támasztott sárga szörfdeszkája felett -, bőgve-röhögve, nyögve-fingva lengett az emlékezet általa elképzelt nyújtótengelyén, hogy megszüljön valamit, amit majd mások megpróbálnak életre pofozni. Mások is, mert minden hangjáték, forgatókönyv és dráma végeredményben vidám-véres kollektív játék. S bár valamiféle cirkusz a maga módján, mégis tud hiányozni, ha nincs. Minden novellán, regényen túl: hiányzik ez az időnkénti „falka-játék”. (Hiányzik, mint láthatjuk, nem is annyira a tömegeknek, amennyire a szerzőnek, aki néha oktalanul drámaírónak képzeli magát.) 5
