Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 11. szám - Tódor János: "Nem pisó ez, gyerekek..." (Életképek a pesti Harlemből)

Robi talpig feketében virít, akár egy dzsánki újságíró, vagy egy elvetemült Cure rajongó a nyolcvanas évek végéről. Pedig nyomban lefejelné azt, aki ilyesmiket mer feltételezni róla, tőle aztán fölfordulhatna az összes narkós geci. Utálja őket, mint a szart. Már kora délután ott hiénáznak kiéhezve nála, alig lehet tőlük odaférni az automatákhoz, várják Hasszánt, a jordániai neppert. Hasist hoz nekik általában, mert ő világosan megmondta neki már az elején, hogy tűt nem akar látni egy szemet se. Még csak az kellene, egy utcányira a Pogány József utcától, a nyóckerületi kapitányságtól.

így is alig várják, hogy alávághassanak, a lakók folyton följelentik, mintha ő tehetne arról, hogy a játékteremre rátelepült egy éjjel-nappali, s az utca egész éjjel tele van ordibáló részegekkel. Azt is elmagyarázza Hasszánnak, hogy odabent meg ne próbáljon, és nehogy ide hozza a nyakára a palesztin haverjait, mert neki is vannak régi sittes spanjai, ha véletlenül nem értene a szép szóból. Akkor majd legfeljebb keres valaki mást, akitől olcsón veszi a dollár. Hasszánnal különben a Bérkocsis utcai Aladdin nevű arab étteremben ismerkedtek meg, amikor az még egy menő helynek számított. Sok arab meg török kamionos járt oda a kilencvenes évek elején, mikor az volt az egyetlen ilyen hely Pesten. No meg persze a Keletiben seftelő főképpen egyiptomi meg szír pénzváltók.

Különben sincs itt akkora kereslet az anyagra, mint mondjuk a diszkókban, a roma ifjúság inkább a játékgépeket kultiválja, mint a füvet, azokba szórja a pénzét.- Kérem a személyi igazolványát - mondja Robinak az ügyintéző. O sokáig keresgél bokáig érő sötét malaclopója zsebeiben, aztán színpadiasán a homlokára csap: - Hát nem a kocsiban maradt! - Majd a haját simogatná kényszeresen, de az nem megy, mert hogy Robi erősen kopaszodik. A kocsikulccsal a mobiltelefont a előrántja, majd laza mozdulattal hajítja baseball sapkás fia mellé a szivacs ülőkére. Ezután smukkokkal teli asszonyát szalajtja a sötétzöld BMW-hez, ugyan már hozza ide neki azt a személyit.

A negyven körüli Robi hat éve egy rom Ladával kezdte, aztán ahogy striciből vállalkozóvá avanzsált egyre jobbak és nagyobbak lettek a járgányok.- Hatot tennék be, csókolom - mondja a melírozott hölgynek, akinek a haja kivételével mindene, ruhája, körme, tolla lila színű.- Hatszáz dollárt? - érdeklődik a csupa lila asszony a pult mögül.- Hat rongyot, hatezret, édes - válaszolja Robi, és önelégülten vigyorog hátra a sorban mögötte lévőkre. A pénzt így veszi elő, hogy mindenki lássa, majd hosszában tartva pörgeti át az ujjai között. Vastag köteg, csupa öt meg tíz dolláros.- Na, mi volt az iskolában, kisfiam? - kérdezi fennhangon a gyereket, miközben átadja a pénztárosnak a bankókat. - Remélem, volt dicséret...

Csarnoklakók- Ne mondd nekem azt, hogy mole, oké? - fordul idegesen forgatva a szemeit Csabához Gizda, a pszichopata maradékivó. Gizdát mindenki utálja itt, a Rákóczi téri csarnokban, mert gusztustalan és levakarhatatlan. Nem az a baj vele, hogy tarhál, hiszen azt sokan művelik a csarnoklakók közül, hanem ahogy teszi. Gizdát Sejknek köszönhetjük, ő hozta a nyakunkra, amikor meghívtuk egy fröccsre. Sejk csupa sár volt, vérben úsztak a szemei, mintha hetek óta nem aludt volna egy szikrányit sem.- A Kelenvölgyben töltöttem a telet idáig, állatokra vigyázok, ott alszom velük a pajtában. De most be kellett jönnöm, mert a főnököm üzent, razzia lesz a hét végén.

Sejknek, aki majdmindig katonai álcaruhában járkál, s a forró nyárban turbánsze- rűen kendőt köt a fejére, az a fejlövése, hogy ő a kábítószer ellenes osztály munka66