Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 10. szám - Balogh Tamás: Köszönetnyilvánítás (Valami másban is én vagyok a legjobb)
baktattam abban a kurva nagy városban vagy öt-tíz kilométert, és csak az volt a szerencsém, hogy a szerelem fűtött a hidegben (január 19-én, éppen egy éve) és a Black Sabbath zúgott a fülembe; a Sabbath Blody Sabbath és a Sabotage albumokat hallgattam végig, míg odaértem.15 Mindegy, gondolom azóta. Nagyszerű téma. A barátokkal más a helyzet: ók állandóak, vagy legalábbis állandóbbak. Az egyik például Tokajban egy patkányt többre értékelt nálam, mert azt legalább - szelídített volt - simogatják, szeretgetik. Azt hiszem, én akkor csótány voltam a hasonlat szerint. Aztán van egy másik nagyon jó barátom még a gimnáziumi időkből, meg volt még kettő, de velük összezördültem valamin vagy ők velem, aztán vannak újabbak is; van például Delirium Tremen’s alkotócsoportunk, és van egy nagyon jó tanár-házaspár barátom, náluk ma jártam, leányuk nevenapját köszönteni. Le a történetekkel! Nem mesélek semmit. Mindegyik szerelmemnek és barátomnak ez úton mondok köszönetét mindazért, amit velem tettek, értem vagy ellenem. Tényleg — és most felesleges a szószaporítás — koszi. Majd iszunk valamit. ... végül Jaj, kínosan kell ügyelnem arra, hogy ez a szöveg ne legyen hosszabb a Bocsánatkérésné1. Nem azt írtam, hogy a köszönetnyilvánításhoz jobban értek, mint a bocsánatkéréshez, hanem hogy mindkettőben én vagyok a legjobb. Tehát ez az utolsó oldal. Végül köszönetét, kell mondanom mindazoknak, akiknek azt köszönhetem, hogy ez a szöveg (és talán majd könyvben is) olvasható lesz valahol. Ők vannak a legtöbben: beletartozik minden rokon, barát, szerelem, ismerős, tanár, irodalmár, még azok is, akiket én nem ismerek, azok is, akik engem sem ismernek; akik sohasem ártottak nekem. Köszönet például az atlantai bronzérmes Kovács Áginak: jó volt látni mosolyogni a dobogón. Mondom, köszönet mindenkinek. Koszi. Thanks. Danke. Merci. Szpászí- va. Spanyolul, latinul, és persze olaszul is. No, nem én vagyok a legnagyobb? Elhiszik, nem hiszik, nem tudom. De mégiscsak higgyék el, hiszen igaz, ezt tudom. A legutolsó bizonyítékkal viszont nem vagyok hajlandó kínlódni:16 16 Oda-vissza-játszós a walkman-em, még szerencse: nem kellett megállnom, a képpel és a virággal bajlódnom, ha lejárt az egyik oldal. Jött a másik, magától. Nagyszerű találmány! Köszönöm. 16 Éppen ezért köszönet Márton Lászlónak, aki leírta eló'ttem ezt: „Köszönet illeti az olvasót, aki eljutott idáig. Köszönet illeti mindazokat, akik a megírás évei során akkor is bíztak benne, hogy ez a könyv elkészül, amikor a szerző nem hitte volna. [...] Köszönet illeti azt a pontot, amelyet a szerző a könyv utolsó mondatának végére fog rakni: most." 32
