Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 10. szám - Balázs Attila: A vén zászlóhordók (hangjáték)
cit, aztán apád közbevág. Olyan, mint a valóságban. Eljátszom, mintha igaz lenne, és akkor egy kicsit könnyebb. Neki, nekem... A könnyünk kicsordul, úgy röhögünk, fóleg amikor a Dzsingiszt adom eló'. (Szünet) Saroltának meghalt az apja odaát, Zentán. Nem tudott elmenni a temetésére. Elfüstölték nélküle. Aztán konzerválták. Szintén nélküle. UNOKA Sarolta meg Zenta meg a határ? A határ új vasfüggönnyé lesz? Még Sarolta se mehet át? A francba vele! NAGYAPA Lehetséges. Vagyis úgy van. A határ is, meg minden, a francba, de mindegy. Viszont a határról apád elmesélné az öreg Kónról szóló viccet. Az öreg Kónról, aki életében ki se mozdult a házából, mégis... UNOKA (élesen közbevágva) Apám tréfálkozik, de neki sem könnyű! NAGYAPA Tudom. Néha látom. Nem is annyira a száján, mint a homlokán. Térkép lett a fiam homloka. A tekintete meg befelé táncol. De hol is hagytuk abba? UNOKA Tényleg, hol is? NAGYAPA Hát amikor én gyerek voltam... Nehezen, ám mégis elképzelhető, hogy voltam gyerek. Kicsi, görbe lábú. Békát, kutyát sose nyúztam, ellenben úgy véltem utóbb, ha egy magot elültetek, abból több mag lesz, és ha mindet visszarakom a földbe, abból még több lesz. De ez nem ment. Újvidéken aztán négyen érettségiztünk a kereskedelmiben. Egy szerb, egy német, egy zsidó meg én. De közülük egyedül én voltam kopasz. Nekem csimbókokban jött ki a hajam, úgyhogy mire besoroztak, már nem volt mit nyírni rajtam. Az hitték, előre készültem, de én nem szóltam semmit. Mindegy, menni kellett. Ha szólsz, ha nem. Valahogy én néztem ki a legkomolyabban azzal a pár maradék hirtelenősz hajszálammal, ezért hát az én kezembe nyomták a zászlót. Talán így lettem zászlós az első háborúban. UNOKA Az első világháborúban. NAGYAPA Csakis. UNOKA És hová vitték nagyapát? NAGYAPA Hát nem Segesvárra. Bár hogy is mondjam: az alma nem esik messze a fájától. Ha egy vonót leszúrsz a földbe, hogy is mondjam megest, abból nem hajt erős fa. Mit is akartam mondani? Na, jó, zavaros... Elég az hozzá, elvittek valami hasonló vesztes helyre, mint Segesvár, mert talán így volt az megírva nagyanyád nagykönyvében. Nos, ott gyorsan kifordult a zászló a kezemből. Veszettül lőttek a Piavénái. A mi Mozart kapitányunk — így becéztük, különben egy temerini honfi sváb gyerek — pedig elfelejtett szólni, hogy amikor az első kuglit átküldjük, bizony tátsuk ki a szánk, mert különben abba süketülünk bele. Nahát az lett, hogy én belesüketültem, legalábbis átmenetileg, meg kicsit bele is vakultam, úgyhogy visszaküldték az utánpótláshoz. Ahogy így botorkáltam, egy gödörben a lábamat törtem, és amikor találat érte a tábori kórházat, akkor a fejemre dóit egy oszlop. így vittek Újvidékre, onnan meg vissza Temerinbe. Aztán már nem kerültem a csatába. Otthon védtük a magtárakat, amikor úgy nézett ki, hogy majd a vörös hörcsögök megrohamozzák, de nem került rá sor. UNOKA Vörös hörcsögökről beszél, nagyapa? NAGYAPA (ingerülten) Igen, a vörös hörcsögök megrohamozzák a raktárakat! Mindig meg akarták rohamozni, mert örökké azt hitték, hogy mindaz őket illeti meg, ami nem az övéké. A görényfajzat! UNOKA Jól van, nagyapa, nyugodjék meg. Döccenjünk át rajta. Mi történt azután? 9
