Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám - Gosztonyi Péter: "Midőn hazáját rabbilincs fenyíti" (a Magyar Honvédség 150 éve)
„csak” az egykori Batthyány-kormány minisztere volt, az Országos Honvédelmi Bizottság elnökeként megerősítette. A következő napokban Jellasics kiürítette pozsonyi táborát és csapataival erőltetett menetben megkezdte kivonulását Magyarországról. Bécs felé vette útját. Prágából ugyanakkor az ottani császári „főhadparancsnok”, herceg Alfréd Windischgraetz altábornagy csapataival szintén Bécs felé vett irányt. A cél: a bécsi „lázadás” (forradalom?) mielőbbi fegyveres felszámolása volt. Móga altábornagy későn értesülve Jellasics manőverezéseiről csak október 15-én, Pozsonyt maga mögött hagyva, a várostól délre csapataival átlépte az osztrák-magyar határt és folytatta Jellasics üldözését. De mindezt lassan és óvatosan. Politikai görcsök is kínozták közben: joga van-e neki, aki a császár hadseregében nőtt nagyra, osztrák területen csatározni? Bajok voltak seregével is. Beállt az őszi esős időszak: a katonák között betegségek ütötték fel a fejüket. Akadozott, sőt, néha ki is maradt az utánpótlás. Hiánycikk lett a jó bakancs, a meleg köpeny. A lovaknak az abrak. Az alföldi népfelkelő önkéntesek, a „mozgónemzetőrség” többsége morgolódott. „Mit keresnek ők Ausztriában?” Ezenkívül is, ők Kossuth hívó szavára csak három hónapra szegődtek el katonának. Fegyvereik legnagyobb része még mindig a hazulról magukkal hozott kiegyenesített kasza (!) volt és néha a fokos. Viszont fázni nem fáztak. Legtöbbje előrelátóan a táborba való bevonuláskor magával hozta meleg, bő szűrét is. Móga Jánosnak tisztikarával is baja volt. A honvédtisztek ugyan továbbra is hűek maradtak a márciusi eszmékhez, de a császári-királyi hadseregből jöttek lázongtak. Helyüket nem találták. Politikához nem értettek. Féltették karrierjüket. Kossuthtal és az OHB-vel nem éreztek semmiféle közösséget. Görgey Arthur A történelemben van törvényszerűség és egyben forradalmi romantika. Ugyancsak úgy tartom: csillagórái is vannak a históriának. És vannak órák — ez egy híres svájci történész Burkhardt nevezetű megállapítása —, „amikor a történelem szeret egy ember személyében összpontosulni, és ennek tehetségét, az ügy iránti odaadását felhasználva, az események menetére döntő befolyást gyakorol- • » ni. 1848 esetében Görgey Arthur volt az a személy, akire Kho asszony eme köntöse ráillik. Görgey 1848 előtt egy ismeretlen, sőt a maga nemében félresikerült pályafu- tású egyén volt. Kisnemesi családból származva, jóllehet hajlama a kémikusi pálya felé vonzotta, hivatásos katona lett és a császári-királyi hadseregben fő- hadnagyságig vitte. Huszonhét évesen családi okok miatt „kvietál” (nyugdíjba helyezetett magát) a hadseregből. Visszatér a polgári életbe és 1846-ban kémikusnak készül. Harminc éves korában Görgey. Ids birtokából és nyugdíjából élve, házasságot köt egy francia származású 26 éves leányzóval, akit Prágában 1848. március 30-án vezet oltárhoz. Időközben elérte Görgeyt a március 15-én kezdetét vett magyar megújulási mozgalmak híre. Mint katonaember tudta, hogy hazájának szolgálatára szüksége van. Toporcán élt ekkor, közeli rokona birtokán gazdálkodott. Ez április elején volt. Öccse, István, hozta a délvidéki csatározásokról, majd a mindjobban elfajuló harcokról, a híreket. Arthur még befejezte kémiai dolgozatát, amivel szabad 89
