Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 9. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium III. (6. rész - ford. Szenyán Erzsébet)

seggel az egyenlőtlenség fenntartására, sőt, növelésére törekszenek: „...a másik...arra kényszerít bennünket, hogy megtagadjuk tőle emberi mivoltát, amit úgy szeretnénk elismerni. Az emberek közti kapcsolatokat meghatározó alap- helyzetek mind el vannak hibázva, a társadalom játékszabályai hamisak, itt nincs mód kezdeni. Mert ha velünk egyenlőnek szeretnénk is tekinteni ezeket a szerencsétleneket, tiltakoznának az igazságtalanság ellen: ők nem óhajtanak egyenlő féllé válni; könyörögnek, kérlelnek, hogy tiporjuk el őket fensőbbségünk- kel,...” [mert éppen a köztünk lévő szakadék elmélyítése élteti bennük a reményt, hogy jut nekik néhány morzsa, amely annál értékesebb, minél távolibb a köztünk lévő viszony; minél magasabbra helyeznek minket, annál inkább remélik, hogy az az apróság, amelyért rimánkodnak. érni fog valamit. Nem is gondolnak tehát arra, hogy egyenlőek legyenek velünk].”... Folytonosan körülöttünk őgyelegnek, parancsért könyörögnek. Valami erotikus rejlik ebben a szorongó alázatban.” (Örvös Lajos fordítása).

A konzumpció — a fogyasztás telhetetlen élvezése. A kielégítetlenség. A falánkság. A zsákmányszerzés vágya. A birtoklási szenvedély. A diadalmaskodás, a hatalom kívánása. A szexuális vágyhoz hasonlíthatjuk, amelyet sosem lehet kielégíteni. Colin Wilson ír erről az Outsider-ben, s példaként Gerard Sorme-ot hozza fel: „Sorme ágyban töltötte a délutánt unokahúgával, Caroline-nal; hat vagy hét alkalommal szeretkeztek. Szexuálisan kielégült, úgy érzi, hogy vágya teljesült, hogy a szexuális fantáziaképek elvesztették uralmukat fölötte. Fölkel, elindul a lépcsőn — a cselekmény egy szuterénben játszódik —. hogy tejet hozzon, s ekkor észreveszi, hogy feje fölött a rácson egy leány megy az utcán. Lopva a lány szoknyája alá les. És abban a pillanatban újra vágyat érez...”

Amerika: a hétköznapi élet kultúrájának története egyre gyakrabban gasztronómiai történet: hol nyitottak meg (vagy zártait be) valamilyen éttermet? Hol lehet egy jót enni? Milyen ételt kellene még megkóstolni? Ki készíti a legjobb borjúsültet? Kinél van a legízlet.esebb osztriga? Az emberek már nem az időjárásról, hanem az evésről csevegnek. Vagyis pontosabban: evés közben leginkább az időjárásról csevegnek.

Mircea Eliade 1952-es feljegyzéseiben csodálja Soréi intuícióját. Georgess Soréi francia filozófus A haladás illúziója c. könyvében már 1908-ban meghatározta annak okát, hogy miért kötődnek e világ gazdagjai annyira a véget nem érő haladás eszméjéhez: „Az ideológia és a mítosz kapcsolódásának türt.ónelmi- politikai elemzése lélektani motivációkon nyugszik — írja Eliade. A burzsoázia, mondja Soréi, örül a műszaki haladásnak, és meggyőződése, hogy holnap mindenki hasznát fogja látni, s ily módon nyugodtan, komplexusok nélkül élvezheti ma azt, ami már az övé. Ha ugyanis igaz az, hogy a szegények ma szenvednek, akkor a műszaki haladás holnap őket fogja fölszabadítani. Következésképpen nekünk, gazdagoknak jogunkban áll élvezni tulajdonunkat, hiszen mindenki más ugyanilyen szerencsében részesül majd holnap’.

Elragadó dolog a nagyváros életében, a gigantikus metropolisz káoszában, zajában az, ahogyan az emberek kicsikarnak maguknak egy parányi magánéletet, egy szemernyi intimitást, hogy külön, a hozzájuk közelállók társaságának melegében tölthessenek egy percet, csöndben, bezártságban, egyfajta társasági búvárharangban. Az amerikai irodalom számos jelenete nem más, mint annak leírása, hogyan kerül sor emberek találkozására olyan szédítően hatalmas váro25