Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 8. szám - Vasy Géza: Tájhaza és irodalom (Cs. Varga István tanulmányai)
találkozók szervezése is kitölthet egy teljessé váló életet, s melléjük ráadásként még kötetnyi vers is társult. Cs. Varga István könyvének második ciklusa két „borsodi” költó't mutat be: Kalász Lászlót és Cseh Károlyt. Közülük Kalász az idősebb és az országosan sokkal ismertebb, bár ő is megszenvedi, hogy egy kis, bár szépséges faluban éli le az életét. Mindkettőjükről pályaképet olvashatunk, hiánypótló műveket tehát, amelyek a kritikai, a filológiai és az irodalomtörténészi munkát egyszerre végzik el. A szerző alapmagatartása az előítéletek nélküli odafigyelés, a megérteni törekvés, az értékek kiemelése. Nem reked meg a leírás szintjén, elemez és értékel is. A kritikai észrevételeket sem hallgatja el, bár óvatosan fogalmazza meg azokat. Külön értéke a Cseh Károly-elemzésnek a műfordítások részletes vizsgálata, ugyanis ezekre a hasonló portrékban csak ritkán szokás ily alapossággal sort keríteni. A kötet záróciklusa „Három közelkép Eger városából”. Az egyik a tudós Lőkös István monográfiáját mutatja be, A horvát irodalom történetét. A magyarság számára különösen fontos a horvát irodalom is, a vele való szakszerű foglalkozás is, hiszen nemcsak évezredes szomszédunkról van szó, hanem az együttélés szoros formáiról is, olyan kölcsönhatásokról, amelyek nélkül a régi magyar irodalom sem vizsgálható. S különös időszerűséget adott ennek a könyvnek az, hogy nem sokkal megjelenése előtt vált önálló állammá Horvátország, s ezzel a kölcsönös kapcsolatoknak új, remélhetően még termékenyebb korszaka kezdődhet meg a huszadik század nehéz évtizedei után. A másik két egri közelkép hősei: Sándor András és Mészáros György. Sándor András inkább közíróként vált ismertté. Kommunistaként kezdte, aztán 1956 után nyolc évi börtönre ítélték. Nemrég hunyt el, s halála is időszerűséget ad a róla készített portrévázlatnak. Mészáros György egyetemistaként lett 56-os forradalmár, őt tíz évre ítélték. Szabadulás után műszaki pályára ment, de szociológusként, úttörő munkát végző ciganológusként vált ismertté. Korai halála nem engedte, hogy minden tervét megvalósíthassa. Végigtekintve e pályákon, szorongva állapíthatja meg az olvasó, hogy a szerző dicséretes értékmentő munkájának az a felismerés is következménye, amely szerint ez a század különösen sok ígéretesen induló életutat tört derékba, alkotói törekvést gátolt meg a kibontakozásban. S olyan évtizedek után vagyunk, amelyekben a tájhaza nemcsak felnevelője és megtartója volt fiainak, hanem megnyomorítója is a diktatórikus hatalom következtében. Látható, hogy a lázadók bűneit vidéken még kevésbé felejtették el, a beláthatóbb és ellenőrizhetőbb körben egy életre bélyegesek lettek, akiknek önálló gondolatai voltak. A hazai szellemi élet amúgyis főváros-centrikus volt, s ezt a hátrányt növelte szinte ledol- gozhatatlanná sokaknál a politikai megbélyegzettség. S mivel mindenkinek csak egy élet adatik meg, jóvátenni nem lehet semmit. Legfeljebb igazságot szolgáltatni. Az irodalom- történész ezt ilyenfajta közelképekkel teheti meg, hiszen ezek tisztelgések is. 87
