Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 8. szám - Kriston Vízi József: "Lábánál holdvilág, fejénél napsugár" - (Katona Imre születésnapi tanulmánykötete)
a társadalomnéprajz okos művelői jól tudták, egyáltalán nem a programozott munkás- folklór-kutatás termékei az általa e sajátos idénymunkásságról írottak... Katona Imre ismét a jugoszláviai magyarok között! - hirdették örömmel gyűjtőtársai, pl. a Lábadi-házaspár, s ennek termése gyűjteményes kötetekben, elemző és kutatási beszámolókban, valamint közvetetten, de jól kitapinthatóan tanítványai önálló munkáiban érlelődött az 1970-es évektől napjainkig. A nagyszorgalmú, ám mindig új jelenségek felé is forduló etnográfus figyelme sugárzik abból a tanulmánygyűjteményből is, amelyet Lábadi Károly szerkesztett együvé, s nyújtott át két esztendővel ezelőtt az akkor éppen 75 éves folklorista, Katona Imre tiszteletére. Tíz fejezet alá sorolva harmincnégy írást olvashatunk a délvidéki hetilapokban, folyóiratokban vagy más, nehezen hozzáférhető helyeken megjelent színes nyelvezetű cikkek közül. Az egymásra építkező s egymásba kapcsolódó témák kibontása során egyértelműen meggyőződhetünk arról, hogy a több mint fél évszázada (!) első komolyabb népköltészeti gyűjtését Kopácson végző ifjú egyetemista szorgalmának köszönhetően Szlavónia négy falva, valamint az Alfalu és Drávaköz tíz települése, e sajátos arculatú néprajzi dialektusunk így az egyik legjobban föltárt magyar folklórvidékké lépett elő. A törökök alatt is viszonylag folytonosan lakott Drávaköz jobbágyainak életkörülményeire egy, a vörösmartiaknak a pécsváradi apáthoz 1692-ben írott panaszos levele világosan utal. Kitűnik belőle: nem csupán a török szomszédságában itt őrködő német katonáknak nyújtott és igen terhes dunai szolgálat (tulajdonképpeni robot), hanem a „holt lelkesre (elbújtak, szököttek, férjezettek) is kivetett adók jócskán nyomorították a még itt ragadtak életkörülményeit. S alább kiderül: a népmozgások által különféle módon ugyan, de gyakorta érintett Dél-Baranya lakossága milyen gazdag és tanulságos folklórkincset örö- költ-őrzött és alakított az évszázadok folyamán. Ezt bizonyította például az 1972-ben Sárkányölő ikertestvérek címen megjelentetett mesegyűjtemény is, amelynek darabjai, majd az azt követően (pl. Kopácsról) előkerült változatok az ismert magyar anyaghoz képest átlagon fölüh régies elemeikkel, térben és időben egyaránt fantasztikus (de nem misztifikált) motívumvándorlást bizonyítanak. A révült és átváltozást hozó mély álom vagy a mesebeli boszorkány természetfölötti tulajdonságainak inverz módozatai a mesei világképben megőrződve ezt bizonyítják, a folklór és valóság egymást átjáró és befolyásoló példájaként. Katona Imre egy 1741-ből való iratot elemez, amelyben Tamás Zsuzsa várdaróci születésű „boszorkány” kínvallatás előtti és utáni vallomásainak rétegeit bontja szét. Az idős, háromszor férj nélkül maradt, s előbb bába, majd javasasszonyi teendőket ellátott szegényasszony maga is bűnbakká vált —, a kor lélektani követelményei szerint. Katona Imre kutatói látókörébe az 1970-es évek közepén került egy verses história, amelyet a magyar balladakutatás Szilágyi és Hajmást névvel illet. A kopácsi új adatból az 1979 és 1987 közötti időszakban született négy tanulmány segítségével valóságos történeti oknyomozás kerekedik ki. Költészettani, földrajzi és etimológiai, valamint dél- és közép-európai szintű folklorisztikai motívumkutatás fonódik itt egybe, annak érdekében, hogy a szerző bemutathassa: bár egy valósnak hitt, Mátyás-korabeli balladatörténet helyett egy, a Horvátország, Szlavónia és Magyarország találkozásánál fekvő, élénk és sokszínű kultúrát bíró kistáj műveltsége a pusztulás (azaz 4-500 év múltán is) milyen mély nyomokat hagyott a népköltészetben. Az 1820-as évekből fennmaradt kéziratos (énekes-verses) füzetek ritka és igen becses források a különböző folklórműfajok alakulásának és változásainak a megértéséhez, tanulmányozásához. Olyanok, amelyek hiteles forrásként összevethetök a velük korabeli nyomtatott, irodalmi (mű)költészeti gyűjteményekkel. Ehhez hoz Katona Imre tanulságos példát a Szedem szép virágom címmel közreadott népdal-szöveggyűjtemény egyik darabjával, amelynek gyökerei szintén az 1500-as évekre nyúlnak vissza, s amelyik különféle alkalmakkor énekelve él(t) tovább a közelmúltig. Az úgynevezett „Csöbör”-féle énekeskönyvben pedig egy kuruc bújdosó ének, valamint a vesszőfutás emléke is fennmaradt. Néhány dal még korábbra, vagy éppen a magyar reneszánsz irodalmi-folklorisztikai forrásvidékére vezet el az igen alapos és meggyőző filológiai munkát végző Katona Imre segítségével. Az e fejezetet végigkísérő központi témáról az itt is közreadott 1994-es tanulmánya nyújt széleskörű összefoglalást. Ezt követően egy reformkori betyárvers és egy 79
