Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7. szám - Csiki László: Tizenhárom remény
- De miért? - A csupasz vessző lesújt. - Agyonütlek, ha másnak is beszélsz róla. Öltözz fel! Mária sértődötten felveszi a blúzát, pulóverét, azon át mondja, miközben áthúzza a fején:- Heten vagytok, mint a gonoszok. A fiú hozzálép, álnok gyöngédséggel megfogja a vállát.- Ne szólj senkinek. Ez a mi titkunk, a kettőnké. Jó?- Majd meglátom. A fiú tanácstalanul, talán kissé rémültem nézi.- Te nem is emlékezhetsz, milyen Görögországban — mondja kegyetlenül Mária. — Kicsi voltál. Túl kicsi, Georgi. Te „Gyuri”! XV. A hét fiú ünnepet ül október 6-án. A kúria egyik hátsó, üres szobájába gyűltek. A stukkódíszes falak feltáskásodtak, a padlódeszkák megvetemedtek, égő nélkül lóg a csillár a beázott mennyezetről. A hézagos, poros ablakszemeken aranyló napfény süt be: a XIX. század ódon levegője dereng itt, már-már tapinthatóan. A fiúk melegen - és valamiképpen mereven - öltöztek és viselkednek. Többségük tiltás ellenére jelent meg. Mindannyian sejtik, ha nem másért, a tiltás miatt, hogy most már komoly dologban vesznek részt. Vállalják. Komoran állnak, mint kik ítéletükre várnak. Egyetlen bútordarab áll a teremben, egy karosszék. Divatjamúlt ruhájában abban ül az ősz öreg apó, a kinyitott díszalbummal az ölében. Most ő is ünnepélyes.- Ezek a férfiak - olvassa akadozva - az áldozatot nem halálukkor, a vértanúságukkal vállalták, hanem amikor a szabadság oldalára álltak. A szabadságért mindent odahagytak. Hiszen voltak hétköznapjaik, munkájuk volt, családjuk volt, dolgos alattvaló lehetett volna ki-ki a maga hazájában, városában. És az nem volt elég számukra. Csak az alkalomra vártak. És az alkalom, az idő mindig eljön, kiválasztja embereit, harcosokat csinál belőlük, egy helyre szólítja őket a világ minden sarkából, a családjuk, a munkájuk mellől. Igen, beérik az idő. Ezt nem tudják a zsarnokok. Pedig éppen ők hiszik azt, hogy alakíthatják, siettethetik vagy megállíthatják az időt. Ók akarnak rákényszeríteni az emberre a természetesnél gyorsabb - vagy lassúbb - ütemű haladást. De türelmetlenek az idővárásában a majdani harcosok is. Eljön az ideje végül a szabadságnak, az önfeláldozásnak is. Eljön az idő, amikor önmagunk lehetünk. Bárhol, bármikor. Itt is, most is. Dani már eddig is sokallta a szöveget, megszólal tehát:- És a mi időnk?- Mondtam, hogy ne siess. Emberöltőnként egyszer jön el ez az alkalom. Számolj!- Eleget számolok én éjszakánként.- Akkor meg várj, és készülj. Figyeld: tizenkét vagy huszonnégy évenként fordul a világ nálunk. Az emberi élet ritmusa szerint... / 41
