Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7. szám - Csiki László: Tizenhárom remény
V. Az iskolai díszterem félhomályában partizánfilmet néznek az úttörőava- tásra váró gyerekek. Vattakabátos alakok rohannak át a vásznon, és a nézőkhöz hasonló, lelkes, feszült arcú gyerekharcosok. Majd a szürke mozgóképben mozdulatlanul, megdicsőülve, távolba meredő tekintettel áll egy szovjet úttörő. Véget ér a mozi, felgyűl a villany, meglátszanak a falakon a zászlók, a poütikusok arcképei. Kezdetét veszi az úttörőavatás. A színpadon, az asztal mögött., a tanárok és ünnepi küldöttek között Bertalan tanár, egy hórihorgas, negyvenes, ám teljesen ősz férfi, máris a kellő és illő beszédet mondja. A Szovjetunió vívmányairól beszél, amelyeket ő személyesen is tapasztalt hosszú tanulmányútja során. Az önfeláldozásról szól, és a hősiességről. A pártról, az élcsapatról, vezetőinek szenvedéseiről, a vértanúságról. A színpadról betotyog egy körszakállas, ősz apóka, jelmeznek ható atillában; gyorsan széket tolnak alá. Az elnöklő férfiú szomszédjához, az iskola- igazgatóhoz fordul: — Illegalistájuk nincsen? — Nálunk az nem volt divat, - suttogja az igazgató. - De van szabadság- harcosunk, '48-ból. — Melyik negyvennyolcból? — sziszeg az elnök. — A régiből - felel súgva az igazgató. - Amikor a szabadságért harcoltak. Ennek vörössipkás honvéd volt az apja. Vagy a nagyapja. Bertalan tanár időközben bemutatja a gyerekeknek a példaképet. Az apóka, roggyant külsejére rácáfolva, meglepően összefüggő, nyilván előre elkészített beszédbe kezd. — Gyermekeim — mondja. - Az én apám, akit én nem ismerhettem, ahogyan közületek is sokaknak nem volt alkalmuk találkozni az édesapjukkal, az én apám a szabadságért lázadt. Az elnyomók ellen. Az idegen uralom ellen. És idegen uralomnak számít minden, ami nem engedi, hogy önmagunk legyünk. Ők valójában önmagukért lázadtak, önmaguk akartak lenni, vagyis szabadok. Az aradi tizenhárom is különféle nemzet fia volt. És mégsem egyikért vagy a másikért küzdött csupán. Egymásért, önmagáért, saját becsületéért vállalta a vértanúságot. És én azt hiszem, a haláluk pillanatában szabadok voltak, önmaguk voltak. Teljesítették a küldetésüket. Azt akkor éppen magyar szabadságnak hívták szerte a világon. Mielőtt folytathatná a hivatalosságok számára nyilvánvalóan kínos előadást, Bertalan tanár megköszöni a „hozzászólását”, az elnök pedig újra szomszédjához fordul. — Legközelebb, elvtársam, küldünk magunknak egy igazi kommunistát. Vagy nevezzenek ki egyet itt helyben, a francba! Bertalan lemegy a színpadról, elkezdi az ünneplőbe - sötétkék rövidnadrágba, fehér ingbe — öltözött gyerekek nyakába kötni a piros kendőket. A második sorban három fiú áll, egyikük inge alól arany kereszt látszik. Bertalan egyetlen, észrevétlen mozdulattal az ing nyílásába tolja vissza a ke30