Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 5. szám - Határ Győző: Ali kardja (elbeszélés)
hogy üllőtől-kalapácstól a Szent Pengeél szűzen maradott! Ibn Talil A1 Khalid, a Kifogyhatatlan, még azt is tudni véli, hogy szétszaladt az iszfaháni fegyvervásár, amikor hüvelye tündöklését, markolatja ragyogását meglátta; kivált az ötvösmívesek szaladtanak százan ezerfele igen szaporán, híre járván, hogy a Zulfágár markolatjának ékkövekkel-kirakói a kárbunkulusok- zaf'írok-rubinok foglalatba illesztése után mind halálra vettettek: hogy a fegyverművészetnek még más ilyen remeklése ne legyen! Maga Izraíil hetedik unokája, kire háramlott, fittyet hányt tatár Gublaj kihívó ajánlatának, ki is hét sivatagot, kilenc folyómedret és három pusztát — tele ménesőrző, lovagló, ijafija rab nemzetekkel - meg egy felékesített, beillatosított csecsenc kegyencnőt ígért a fegyverért. Az orcátalan elutasítás hallatára a kán kardot rántott - mekkora lón azonban csudálkozása, amikor tatár törpejatagánjának csupán a markolatja maradt a kezében, a pengéje hódolva a föld felé konyult a Zulfágár színe előtt (mit volt mit tennie — a tatár horda eltakarodott). Alinak viszont - megérezve Gazdáját - markolatával a markába ugródék egyenest; mire ő, „Új Ruszlán” - a három világtáj felé egy-egy vágást téve - fejedelmileg megjutalmazta Izrafil unokáját és a túlboldog vásár hangos örömzsibajától kísérve, fényes urakkal ingázó hordszékének alatta - felhaladt várába. Abu Taahar El Kubran tudós uléma szerint a Zulfágár dömöckölése oly sűrűded a tövénél, s oly tömörletes, hogy úgymond, „ha több volna - sok volna”. Minden titkát tartalmazó hites Tanúsítványát három térülő-forduló tevén, három nap, szakadatlanul hordták a palotába, melynek tekercseit áttanulmányozva, a bölcs uléma megállapítja: a Zulfágár, Ali Kardja nem közönséges kard a kardság kardolati értelmében; mert égből angyal hullajtottá, neve Assabh' al Haliya, azaz Asszab Hali Yja másformán: a S z a b 1 y a, amely Csakis Alié - másszóval „Ali Szablyája”. Végezetül Abu Taahar El Kubran megparancsolja, terítse ki imaszónyegét, valaki csak említeni hallja és borulton-boruljon le háromszor Mekka felé, mondván, a Zulfágár a kardok-kardja, az Alié, és nincs hozzá fogható, ésde forgatójához sem, minden kardok s azok forgatói közt, szela!- nos, akkor Ali, ezzel a kardok-kardjával, a legendás Zulfágárral (kis mesemondó jobbik eszemet is hogy elővegyem nagy végtére, meg hogy szavamat se felejtsem:) Juszuf nyakszirtjére sújtott és tóhői lemetszve, a fügeárus fejét hangos ugráló görgéssel aláküldte az Eunuch-Lépcsőn, amely a forduló után következett - ha következett volna, de lábai nem találhatták, csupán lecsurgó vérét itták be a fokok... Hogy alábillenő turbánja gurultában kibomlott-e avagy egy-labdában maradott? Hogy a szépséges Zulfikár arcfátyola mögül elővillanó száját merő tévedésből vétette össze köldökével, így hát nagyralátásáért lakolt az ifjú busszurmán? S avvajon a fejedelmi hölgy érzéketlenségét a cselszövő iránt a bölcs ulémák arrafelé bogozták-é, hogy ártatlansága kiderüljön? Mind e fínomfalatoktól nem estünk volna el, sem a további jóltartástól, ha az Emir nem hirtelenkedi el a dolgát. Már bizony nincs másképp. Ezzel a gurgulázó hanggal vágjuk el, amely vérhabosan felbugyborog a lemetélt torokból: ha Juszuf fejét a Zulfágár le nem csapta volna turbánostul, az én mesém is tovább tartott volna. 13
