Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 5. szám - Gajdó Ágnes: nincs és nem is lesz ’utolsó szó’...” (Lőrinczy Huba: Ambrustól Máraihoz - válogatott esszék, tanulmányok)

nincs és nem is lesz »utolsó szó«...”

Ló'rinczy Huba: Ambrustól Móráihoz - Válogatott esszék, tanulmányok

Ló'rinczy Huba új kötete „tudottan s bevallottan fragmentumok gyűjteménye”. Olyan „kaleidoszkóp”, amelyben a színes üvegdarabok, vagyis az egyes tanulmányok folyton változó képet mutatnak, mégis a szerzőkről és a művekről kirajzolódó kép folytonos - megszakítottságában is. A szerző egyes szám harmadik személyben és sajátosan archaikus stílusban írt elöljáró „beszédéből” kitetszik, hogy az irodalomtudományt érzelmekkel, személyes érintettséggel műveli, és Poszler György gondolatát vallja magáénak, mely szerint;,a kritikus nem beszélhet csak a műről. így hiányzik a személyes hitel. És nem beszélhet csak magáról. így hiányzik a biztos alap. Az első a kritika elszürkülé- se, a második a kritika értelemvesztése. Csak önmaga kapcsán beszélhet a műről, a mű kapcsán önmagáról”. Ló'rinczy Huba „töredékeire” színes és élvezetes fogalmazásmód jellemző, valóban láthatatlan marad esszéiben az elmélet, és a kitűzött célnak megfelelően azt igyekszik megérteni és mások számára is hozzáférhetően rögzíteni, hogy az egyes műalkotások miképpen ragadják meg az olvasót. Nem mondja, hogy a „cseppben benne rejtezik a tenger, a tükörcserepekben a tükör, a részben az egész”. Tudja és vallja, hogy „a teljesség, a hőn áhított szintézis dóré ábránd, csalfa lidércláng az irodalomtörténész számára (is). (...) A való világhoz hasonlóan a teremtett világot, az irodalmat sem lehet soha kimeríteni, nincs és nem is lesz »utolsó szó«, abszolút érvényű, mindenre kiterjedő, minden összefüggést megvilágító interpretáció sem az előbbiről, sem az utóbbiról.”

A Szépségvágy és rezignáció és a „... személyiségnek lenni a legtöbb" Márai- tanulmányok című kötetekben elkezdett munkát folytatja a szerző. Számára a műalkotás az elsődleges, ahogy a bevezetőben fogalmaz, a „literatúra főszereplője,

alfája és ómegája”. Minthogy nem hisz a teljességben, e tanulmányai, esszéi is „csupán” széljegyzetek, de igen hasznos széljegyzetek. Ambrus Zoltánról pályaképet rajzol, novelláit, dialógusregényeit, a Kultúra füzértánccal című kisregényét és a Mozi Bandi kalandjai című regényét elemzi. Mester és tanítvány viszonyát mutatja be az Ambrus Zoltán és Ernest Renan című tanulmányában. Ló'rinczy Huba nemcsak Ambrusról és Márai Sándorról ír, hanem Kaffka Margit, Csáth Géza és Kosztolányi Dezső művészetének egy szeletét is nagyítóüveg alatt veszi szemügyre.

így A kulcsregény határán című írásában azt kutatja, kiről mintázta Kaffka Margit a Mária évei című, eddig nemigen említett regényének íróhősét. Ismerve Kaffka műveit, az értelmező arra gyanakodhat, hogy többé-kevésbé személyes élményből táplálkozhatott, személyes tapasztalatait rajzolta meg ebben a regényében is. Ló'rinczy megkockáztatja azt a kijelentést, hogy a Mária évei „majdnem- kulcsregény”, vagyis „a kulcsregény határáig merészkedő alkotás”. S hogy a főszereplő, Seregély Pál Herczeg Ferenc altere- gója, azt Ló'rinczy — meggyőző bizonyítékokkal támasztja alá. Lépésről lépésre követi Seregély figurájának regénybeli útját, és párhuzamba állítja Herczeg Ferenccel. A Kaffka Margit által megidézett karakterjegyekből egyértelműen Herczeg személyisége, habitusa rajzolódik ki, és az életrajzi egyezések is árulkodóak. Seregély Pál alakjában Kaffka nemcsak Herczeg Ferencet formálta meg, hanem „a korszak- és művészetváltás jelképes figuráját is”.

Csáth Gézával két írás foglalkozik — A Homokember és Andersen bácsi, A gyermek toposza Csáth Géza novelláiban. Ezeket a gyermekkor köti össze, amely Csáth novelláiban fontos szerepet kap, mint „csodálatos és félelmetes tartomány”. Ló'rinczy Huba a Homokember kapcsán arra a megállapításra jut, hogy Csáthra hatott E.T.A. Hoffmann: „... monstantól Csáth Gézát is a hoffmanni művészet és létvízió ismerője- ként és inspiráltjaként kell számontar- tanunk.” Nem Ló'rinczy az első, hiszen már Kosztolányi is megállapította, hogy lelki rokonság létezett a magyar és a német író között. A későbbi kutatók közül Dér Zoltán és Kenyeres Zoltán is kapcsola85