Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 5. szám - Kőbányai János: Üzenet a második évezredre (Szarajevói jelentés ’97 április)
kérdést nem kerülhetjük meg! Államférfiak, politikusok, katonák, tudósok, a kultúra képviselődnek meg kell próbálniuk, hogy választ találjanak rá! S minden jóakaratú embert, akit Szarajevó tragédiája megérintett meg kell erősítenünk abban,hogy a huszadik század tragédiája nem terjed át az előttünk álló Milleniumra... Talán Szarajevó a különböző népek, etnikai származású, vallású népek békés együttélésének és együttműködésének modelljévé válik: egész Európára szóló példával... Drága fivéreim és nővéreim! Amikor 1994-ben oly heves vágytól vezérelve szerettem volna eljönni közétek, egy gondolatra utaltam, amelyet rendkívül fontosnak tartok az európai történelem válságos szakaszában: »Adjunk esélyt a megbocsátásnak, s adjunk esélyt a megbocsátás kérésének.« Azt mondták: az idő még nem érett meg rá. S most vajon nem jött-e el végre? Most visszatérek azokhoz a gondolatokhoz, azokhoz a szavakhoz, és nyomatékkai megismételve óhajtom, hogy hatoljanak be mindazok tudatába, akiket ennek a földnek, ennek a városnak a fájdalmas tapasztalatai egyesítettek, sőt: minden népébe, minden nemzetébe, amelyet háború sebei szaggattak meg: »Adjunk esélyt a megbocsátásnak, s adjunk esélyt a megbocsátás kérésének.«... Nem mulaszthatjuk el megállapítani, hogy milyen nehéz, de szükséges vállalkozás a megbocsátás zarándoklata, amelynek mélyen át kell hatnia a kibékülést. »Ajánlj megbocsátást, s békét nyersz érte!« A megbocsátás a szeretet megcselekedésének igazabb és magasabb formája... Természetesen a megbocsátás eleve kizárja az igazság, az aktuális igények keresését, mert a lényegi szükség, maga a megbocsátás, a megbékélés maga az igazság. S mindennek ellenére érvényesül a magasabb igazság: »megbocsátást kérni és adni, ez az igazi emberhez méltó cselekedet.«,, A stadiont körös-körül hegyek ölelik. Gyilkos hegyek, amelyek a völgyet — ahol most a megbocsátás szózatát hallgatjuk — négy éven keresztül folyamatos halállal borították. Mintha a múltat és jövó't akarná maga a természet (vagy más metafizikai erő) szimbólumaként ide a stadionba hozni: a két és fél órás alkalom alatt vagy ötször bárányfelhó's, melegítő napsugaras eget varázsolt, majd egyiptomi sötétségből ránk zúduló sűrű hóvihart. A tömeg békésen oszlik, s miközben a város belseje felé, vagy a zarándokbuszok felé igyekeznek, régi és új temetők hosszú-hosszú sora kíséri vissza őket az üzenet utáni életbe. Az égen az azúrkék és bárányfelhős díszlet kimerevített képe most már változatlan marad. Amint kigördül a városból a 25 órás non-stop ige- és békehirdetés után a pápa konvoja, kihasználom az alkalmat (egy diplomáciai rendszámú dzsipen), hogy most először megnézzem Szarajevó panorámáját a másik oldalról. A Miljacka összeszűkülő felső folyásánál hagyjuk el a várost, s tartunk a végzetes névre szert tett üdülőfalu-főváros Pale felé. A senkifóldjén fekszik a Dayton nevű kocsma, ahol szerbek és bosnyákok egyenlő feltételekkel verhetik a blattot, s a Sarajevski pivo (amely szakértők szerint épp tavasszal a legjobb) elszánt kedvelésében is közös a nevező. Mozdulatlanságba dermedt a néhány utcányi helyiség, s nem találok senkit, aki a pápalátogatást kommentálná. A falusi iskolára hasonlító parlamentet csak egy portás őrzi, sarkán a szuvenírbolt zárva. A külügyminisztérium — aprócska felvonulási épület - nem tart pedellust. Néhány kilométerrel odébb és följebb valóságos Varázshegy bontakozik ki a sűrű hóesésből. Roppant fenyvesek tisztásain néma hotelek, néptelen felvonópályák dideregnek. (A szarajevói diplomáciai testület - most térnek vissza a repülőtérről - jár ide át szórakozni: napi 10 DM a felvonóhasznált, a szauna, uszoda is fillérekbe kerül.) Mint nyitott tenyér tárul fel hirtelen a trebevityi dombokról a belváros jellegzetes tornyaival, s néhány felhőkarcolójával. Az ereszkedő autóút mentén egyetlen hosszú lövészárok húzódik. Előtte kiirtották a fenyveseket, hogy ne zavarjanak a célzásban. Cirill betűs lőszerládák, hordágyak, rozsdás teáskannák 64
