Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 4. szám - Pomogáts Béla: Erdélyi magyar katolicizmus
ces középiskola azonban továbbra is meghatározó szerepet töltött be az erdélyi magyar oktatásban. Egyházüldözés a kommunista diktatúrában A második világháború után, a sztálinista diktatúra bevezetésével az erdélyi katolikus egyház még inkább mostoha helyzetbe került, igen gyorsan elkövetkezett a kíméletlen vallásüdözés korszaka. A bukaresti kormány 1947-ben felmondta a Szentszékkel kötött konkordátumot, s az 1950-ben hozott „vallásügyi törvénnyel” egyszerűen megszüntette a nagyváradi, a szatmári és a temesvári püspökségeket, pontosabban ettől kezdve csupán „fó'esperességeknek” ismeri el ólcet. Államosították az egyházi iskolákat, elkobozták az egyház vagyonát, feloszlatták a vallásos szervezeteket és egyesületeket, megszüntették a szerzetes- rendeket és az egyházi sajtót, valamint könyvkiadást. 1949-ben koholt vádakkal bebörtönözték Márton Áron gyulafehérvári püspököt, s 1955-ös szabadon bocsájtása után is, egészen 1967-ig házió'rizetben tartották. Ugyancsak hosszú éveket töltött börtönben Márton Áron utóda: Jakab Antal, valamint Scheffler János szatmári, Pacha Ágoston temesvári megyéspüspök, több titokban felszentelt püspök, így Erőss Alfréd, Macalik Győző, Boros Béla, Bogdánffy Szilárd és az összes román görög katolikus püspök is, többen közülük a kiállott szenvedések és a nélkülözések hatására a börtönben halt meg. Ugyancsak elhurcolták az erdélyi magyar szerzetesrendek, így a ferencesek és a jezsuiták vezetőit, akik közül szintén sokan váltak az egyházüldözés áldozataivá. A hatóságok a kommunista diktatúra négy évtizede alatt mindvégig ellenségként kezelték az erdélyi római katolikus egyházat, mindenáron ellenó'zésük alá kívánták vonni az egyház belső' életét, akadályozták az egyházközségi tevékenységet és a hitoktatást, és a „numerus clausus” erőszakos bevezetésével meg kívánták akadályozni a papi utánpótlás biztosítását. A Gyulafehérváron működó' egyetlen hittudományi akadémia az 1977. évi negyvennel szemben 1983-ban csak huszonöt, 1985-ben pedig már csak tizenhat teológust vehetett fel. Rendkívüli nehézségekbe ütközött a hívóit vallásos irodalommal történő' ellátása: Romániában hosszú évtizedeken keresztül egyáltalában nem volt egyházi jellegű könyvkiadás, Bibliák csak külföldről érkezhettek, és a vámhatóság emberei szinte vadásztak ezekre a könyvekre. A nyílt vallásüldözésnek még a nyolcvanas években is brutális következményei voltak, ezek valósággal fölrázták a magyarországi és a külföldi közvéleményt. így 1984-ben Pálfi Géza székelyudvarhelyi római katolikus plébánost, karácsonyi szentbeszédét követően, a román titkosrendó'rség emberei elhurcolták, a hitvalló lelkész pár nappal késó1>b a vallatások során elszenvedett sérüléseibe halt bele. Tudomásunk volt más, egyházi személyekkel szemben elkövetett atrocitásokról is. Az erdélyi római katolikus egyház igen sokat veszített az egyházüldözés következtében, minthogy hosszú évszázadok intézményépító' munkájának eredményei semmisültek meg. Az ötvenes évek közepére kialakult helyzetet igen jól jellemzik annak a pásztorlevélnek a megállapításai, amelyet a börtönből szabaduló Márton Áron püspök 1955. március 25-én intézett egyházmegyéjének papjaihoz: „Egyik fájdalmam, hogy a templomok állanak némán, mert nincs pap, aki kinyissa és a híveket meghívja a legszentebb áldozatra. Az egyházmegye szór80