Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 4. szám - Podmaniczky Szilárd: Elvetemült naplók (d.)
zetnek, hapikám. Kopasz nyírfák, ötcentisek, kiszáradtak, öntöttvasak. Dehogy arany, dehogy közép, túljutunk egy deci borral, mégis milyen magas ágy ez, alig tudok felmászni rá, perem perem perem hátán, vasárnap van szombatista. Jól van, mondom, jöttem haza, alig imént, átgázoltam hó'sök terén, történelem katéterén, elvbe baszott életszagok, száz meg beton négyzetméter, tízszer tíz nap haláltusa, élek még vagy meghaladom, sok a szobor, sok a bajvég, nem-nem, tudom, ki voltam én, minden hajszál, minden gyökér, elipszilon, kútbatevés, mit tudom én, öltök-haltok, sóba vízbe krumphcukor, annyit tudok, unom magam, néha egy-két beket betét, a múltatok dögunalom, nincs is ősöm, hülye kérdés, nincsen ó'se se senkinek se, nekem se lesz, eltökéltem, csodálkozik, mint egy árva, minek hoztam a világra, nem hoztam én, itt vagy magad, egy dolgod van, halálodnak add meg magad, a halálnak nem csinálok, mondom, mondom, nem csinálok egy nyírbátort. ic Már ha tudom, mit beszélek, el se jutok, el se érek. Seggfejeknek aranyérek, dúli-dúli, énekcsoport, a halotton könnyű verni a port. Nyár van ipeg, nyár eleje, csupasz seggen nadrág feneke. Nyelvem számban áll és vedel, nem is tudom, magas vagyok? Minden jó elv jó elv marad, isten is egy kibichatár, maradok, ha szükség van rám, elszédülök, holnap újra, újra hol lesz szédülőkém? Ha nincs isten, én se vagyok, ha meg van, hát úgy nézünk ki, isten nélkül megy bírókra, jó nagy zöld tér, borsó kelyhe. Aztán végül ne legyen nap, hogyne arany, hogyne marad, isten nincsen, templom marad, hogyne minek, nem nagy dolog, tudtuk sokak, hosszú ujjunk ránk mutogat, egy házunk van, szent a béke, talpam nyalod isteniépre, nincsen határ kettő között, csak az, ki megkötözött, lét a létnek nem parancsol. * Thomas Mannak élete végén balsejtelmű érzései lettek, megöregedett, ifjúkori művei kezdtek becsúszni a strandgumi alá, még tovább, horzsolták a betont s a gumit, elvágtak egy gilisztát, de mielőtt kiértek volna a gumiköpeny alól, egy gyermeket, egyáltalán nem végzetesen, fejre ejtettek rá. Ettől kezdve Thomas Mann, öregem, fiatal. * Viszont Beckett, az örök szimpatizáns, und Bernhard cugehőr. írok egyszer egy darabot, világdráma, fingotok sincs semmiről, (mm), két mindennél, a két legkomolyabb pokol. Nem írok semmit, fáradt vagyok, most se, nyilván, elég ebből, buzik, tőzsgyökeres homoszekszuális katolikus defenderek. Néha mindegy, nem is mondok semmit, majd írok, ha a világegyetemet összetartom valamiképp, és nem így, ezek a kurva vonalak megint .............................. őrüljetek meg humanisták — világegyetem vándorai és bolonduljatok meg semmi sincs 15
