Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 3. szám - Kovács István: Mit jelent nekem március idusa?

Jöttek keserű megpróbáltatások - éhség, hideg, fáradtság és megverettetés; de jöttek fényes, páratlan győzelmek, s a sereg a bajokat nem rótta fel neki, győzelmeinkért pedig félistenként imádta.”

Nemcsak honszerelemtől és szabadságvágytól hajtott diák-honvédek tartották zseniális stratégának önt, tábornok úr, hanem olyan remekül képzett katona, mint a háromszéki Gidófalván született Czetz János, az ön vezérkari főnöke. Talán szerénysége tiltotta, hogy eldicsekedjék vele: a bécsújhelyi akadémián két eset fordult elő 95 év alatt, hogy egy végzett növendéket elsőnek ne hadnaggyá, hanem főhadnaggyá avassanak. E két katonaiskolás egyike Czetz János volt. A bécsi hadiakadémiáról századosként került ki. Ekkor 26 éves. Felajánlja szolgálatait a forradalmi magyar kormánynak... A bukás után Argentínában a korszerű katonatiszti képzés megalapítója, tábornok, akinek nevét intézmények, utcák őrzik a dél-amerikai fővárosban.

Ott van Czetz János ön mellett abban a csatában, amelyet Petőfi Sándor is megénekelt:

„Négy nap dörgött az ágyú Vízakna s Déva közt,

Ott minden talpalatnyi Földet vér öntözött. ”

Tízannyi volt az ellen, folytatta Petőfi, győznünk nem lehetett. Nehéz vereség volt: 400 halott és sebesült, 120 fogoly, 16 elveszett ágyú, köztük egy lovasüteg, kilenc lőszeres kocsi, majdnem az egész málhavonat, még a hadi pénztár is osztrák kézre került.

Mégsem züllött szét a magyar sereg. Ön átgondolt hadirendben vonult Déva felé, hogy ott az ország belsejéből érkező magyar segélycsapatokkal egyesülhessen. Közben újabb és újabb csatákat vállalt Szászsebesen, Szászvárosban. Ha csak négy ágyúja maradt, azokkal is bravúrosan manőverezett. Bizonyára emlékezik, hogy Szászváros mellett, a dombon közelharcban kellett megvédenie az ütegeit. Az osztrákok már-már elfoglalták az ágyúkat, ekkor lovaglóostorával vágott végig az egyik osztrák katonán, és ellentmondást nem tűrő hangon kiáltott rá:

— Mars vissza! Ezek az én ágyúim!

Magyar huszárok mentették ki Önt a császáriak gyűrűjéből. A dulakodás hevében az egyik osztrák katona közelről önre sütötte fegyverét és ellőtte kezének középső ujját. Ekkor került az a kötés a kezére, amely Istók János szobrán is látható a budai Bem téren.

Harcostársa, a szemtanú Czetz János hadászati értékelése erről a nehéz magyar menetelésről:

„így végződött ezen, a háborúk történetében majdnem példátlanul álló visz- szavonulás, melyhez hasonlót csak a katonák bizalma, lankadatlan kitartásuk, mely semmi veszélytől vissza nem rettent és az agg hadvezér bámulatos lángesze hozhatott létre. Ez volt keserves helyzetünk dacára az egész hadjárat legfényesebb és legiszonyatosabb epizódja, mert ez oly hadvezéreket képzett, kik később becsületére váltak mesterüknek és bizonyítékot szolgáltattak affelől, hogy Bem nemcsak a győzelmet tudta kihasználni, hanem a vereségeket is ki tudta egyenlíteni, egyszóval, hogy Bem hadvezér volt a szó legszorosabb értelmében.”

6. - Még azon a hadi úton, Vízakna és Déva közt kiegyenlítette Ön a vereséget.

85