Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 3. szám - Márton László: Ünnepek s dátumok
len emancipációjától függetlenül, már előtte, — amint ezt többek, legutóbb Nemeskürthy István összefoglalásából tudjuk — igen sok zsidó résztvevője és mártírja volt negyvennyolcnak. Az ilyen ismeretek, százötven év rosszul feltett kérdéseit félretolva jó válaszokhoz segíthetnek hozzá. Annak, aki ma például ordas szándékkal teszi fel a „Ki a magyar?” kérdést, elég annyit felelni: pillantson végig az aradi bitósoron. Mi tartozik még hozzá az önismerethez? Tudom, nehéz megbarátkozni azzal, hogy a forradalom, miközben próbálja kiharcolni a függetlenséget, legfeljebb startkövet helyezhet el a modernizációs törekvések útján; a modernizáció más személyeket, képességeket kíván. Nehéz azzal is megbarátkozni, hogy bizonyos modernizációs lépések megtehetőek a nemzeti függetlenség hiányának évtizedeiben is, amiként ez a múlt század végén, vagy századunk hetvenes-nyolcvanas éveiben (így-úgy) megtörtént. Azzal sem köny- nyű megbarátkozni, hogy a harcmezó' — elévülhetetlen — hó'si tettei önmagukban senkit nem avatnak a nemzeti érdekek képviselőjévé, akkor, amikor a közgazdászati, technikai, művelődési fellendülés alternatíváit kell kidolgozni és megvalósítani. Borghes a múlt és a jelen élő kapcsolatáról, a tanulságok lehetőségéről szólva megemlíti, hogy egyrészt az ember én-tudata az emlékezni tudáson nyugszik, másrészt az örökkévalóság-tudat az emberi vágyak kifejeződése. Ez talán így van, de hozzátehető: az én-tudat is, az örökkévalóság-tudat is más-más nyelvet használ. Az egyik önmaga valóságos emlékeire alapoz, a másik az álmokra. Hová soroljuk viszont a történeti tudatot, és a ráutaló önismereti törekvéseket? Az én-tudathoz hiábavaló csatolni, hiszen nincs olyan történelmi esemény, amely (egy idő után) a valóságra alapozott emlékezéssel egyértelműen megközelíthető volna. Az emlékekkel megközelíthető átfogó történések, annyiféle emlékezés-struktúrát tartalmaznak, ahány tudatot próbálnak igazolni. Az örökkévalóság-tudat folyamatosságában, viszont már eleve csak mint vágyak szerepelhetnek azok az entitások, amelyeket realizálni szeretnénk (amiként az önismeretet is). A szabadságharcra emlékezni, úgy gondolom, olyan teljesítmény, amely kiemeli az öntudatunkat abból a kavargásból is, amelyik a sokféle, egymásnak ellentmondó, emlékező én-tudat ütközése nyomán ránk maradt és abból a kavargásból is, amelyik a vágyak szárnyán, az illúziók világába repítve megfosztja a tudatot az önismeretre való alkalmasságtól. Minden más festett kép marad, másfél évszázadon át zengő retorika, amelyen nem üt át, sem az egykori hősök áldozata, sem a szembenéző tanúságtevők tekintete. Márton László: Ünnepek s dátumok Buda, 1997. X. 22. Március 15-ével és a történelmi hagyományokkal kapcsolatos körkérdésükre vagy nagyon hosszan, vagy nagyon röviden érdemes válaszolni. Ezúttal inkább rövidre fognám: 75
